A számvevők tanúsítványok segítségével áttekintették valamennyi városi önkormányzat pénzügyi helyzetét, majd statisztikai mintavétellel kiválasztott 63 önkormányzatnál helyszíni ellenőrzést végeztek − a tervek szerint a jövő év első negyedévének végén teszik közzé összegző jelentésüket. Az ellenőrzést 2012-ben is folytatják a települési önkormányzatoknál: a pénzügyi helyzetértékelés, valamint a belső kontrollrendszer megfelelőségének ellenőrzése mellett a fókuszba a vagyongazdálkodás kerül.
Elkezdődik ugyanis az önkormányzatok és a többségi tulajdonukban levő gazdasági társaságok vagyongazdálkodásának ellenőrzése. Az ÁSZ-törvény 2011. január 1-jétől hatályos módosításával nyílt meg a lehetőség a többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és tevékenységük ellenőrzésére, a közpénzfelhasználás hatékonyságának értékelésére. Az eredményesség megítélésére pedig "pilot" ellenőrzések is indulnak. Emellett több száz ellenőrzést végeznek a községi és nagyközségi önkormányzatoknál is.
Jövőre a másik fő téma a 2011-es zárszámadás ellenőrzése lesz, ahol az ÁSZ célja az ellenőrzési lefedettség növelése és a korábbi analízisek során felszínre került problémák feltárása. Ezzel egyidejűleg megkezdik a 2013-as költségvetési törvényjavaslat véleményezéséhez szükséges adatok gyűjtését és értékelését is. A tervek szerint 2012 nyarán készül el két, érdekesnek ígérkező jelentés is: az egyik a nagyvasúti közlekedés állami támogatási rendszerét, a másik pedig a beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezményeket és támogatásokat tekinti át.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége