Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely alapján jövő januártól a gyerekes családok lakásfelújításra a beruházás költségeinek a felét, maximum 3 millió forintot visszaigényelhetnek az államtól. A felújítások, amelyekre támogatást lehet kérni, listája hosszú, pontosan ezek a rendelet szerint. Köztük van a normál felújítás mellett a klímaberendezés beépítésétől kezdve a térkőcserén át a garázsépítésig sok minden.
Azok a családok igényelhetik a Magyar Államkincstárnál a támogatást, amelyek legalább egy gyereket nevelnek. Gyereknek minősül gyermek az eltartott vér szerinti vagy örökbe fogadott 25 év alatti eltartotton kívül a magzat is a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint a 25. életévét már betöltött, megváltozott munkaképességű személy, és a kiskorú rokon is, ha a gyermek szüleinek halála miatt az igénylő a kirendelt gyámja.
Az igénylőre is vonatkoznak megkötések, egyéves tb-jogviszonyt írnak elő, amely az elmúlt évben maximum 30 napra volt megszakítva, emellett elfogadják azt is, ha valaki nyugdíjas, vagy pedig nappali tagozatos hallgató. Szinte minden jogviszonyt elfogadnak, még a külföldi munkavégzést is, de a közfoglalkoztatottakat kizárják a támogatásból. A különélő szülők közül az veheti fel a támogatást, aki a gyereket neveli, ha közös a felügyelet, akkor 50-50 százalékban jogosultak rá.
Számla kell mindenről
A rendelet leszögezi, a munkákról számlát kell benyújtani, és olyan számla nem jó, amelyet már másmilyen támogatás igényléséhez egyszer használt a család. Olyan számlát, amelyen 5 százalékos áfa szerepel, nem lehet benyújtani, a számlákon 50-50 százalékban szerepelhet az anyag- és a munkaköltség.
A visszaélések elkerülése érdekében a munkálatokról szóló számlát nem adhatja ki családtag vagy az igénylő saját cége, és olyan számlát sem lehet benyújtani, amely alapján korábban már lakásbővítésre igénybe vettek állami támogatást például a csok keretében.
A számlákat össze kell gyűjteni, és az utolsó kiállítását követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022 végéig kell benyújtani az államkincstárhoz. A kérelemhez csatolni kell azokat az iratokat is, amelyekkel igazolja a család, hogy jogosult a támogatásra, például a várandósságot igazoló gondozási könyv másolatát.
A támogatást egyszer lehet igénybe venni ugyanarra a lakásra, de ha eladják, akkor az új vásárló ismét igényelheti, feltéve hogy nem közeli hozzátartozója az eladónak. Szóval olyan trükköt, hogy gyorsan egyik családtagról a másikra átíratni a lakást, és többször is felvenni a 3 millió forintot, nem enged a rendelet.
Erre vehető igénybe
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagycseréje,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások
alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje,
párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
- klímaberendezés beépítése, cseréje,
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
- belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
- kerítés építése,
- gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
- terasz, loggia, erkély, előtető építése,
- térburkolat készítése, cseréje,
- télikert kialakítása
- ha az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, akadálymentesítési munkák,
- alapozási szerkezet megerősítése, valamint
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje