Visszaesett a magyar mezőgazdaság teljesítménye, az aszály ismét súlyos károkat okozott.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent Magyarország, 2025 című összefoglaló kiadványa szerint 2025-ben is a szélsőséges időjárás határozta meg a magyar mezőgazdaság eredményeit.
A csapadékos március után komoly tavaszi fagyok jöttek, nyáron pedig súlyos aszály alakult ki, főként az Alföld középső térségében.
Ráadásul a csapadék rendkívül egyenletlenül oszlott el: sok helyen csak lokális záporok és heves viharok érkeztek, amelyek inkább károkat okoztak, mint valódi enyhülést. Az Agroinform azt írja, ennek következtében a növénytermesztés volumene 7,9 százalékkal csökkent.
A szerkezet is változik: a növénytermesztés a kibocsátás 52 százalékát adja, az állattenyésztés részesedése pedig 41 százalékra nőtt. Ez a negyedik év, amikor a növénytermesztés súlya csökken.
- A gabonafélék közül a kukorica kifejezetten rosszul teljesített, az elmúlt 35 év egyik legrosszabb eredményét hozta a termésátlag. A búza és a repce viszont jó évet zárt: a termés meghaladta az előző évekét.
- A gyümölcsökről ugyanez már nem mondható el, a tavaszi fagyok különös károkat okoztak a termesztésben. Az almatermés például még a gyenge 2024-es mennyiség felét sem érte el, míg meggyből mintegy negyedével kevesebb termett.
- A zöldségtermesztés is visszaesett: csemegekukoricából 9,3 százalékkal, paradicsomból pedig 20 százalékkal kevesebb termést takarítottak be.
- Ezzel szemben az állattenyésztés 4 százalékos volumennövekedést ért el. A szarvasmarha-állomány évek óta tartó csökkenése megállt, a sertésállomány immár harmadik éve növekszik, és a baromfiágazat is tovább erősödött. A juhágazatban viszont folytatódott az évek óta tartó visszaesés.
Mint írják, a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke volumenen számolva 6 százalékkal csökkent, ami ismét visszafogta a magyar GDP növekedését.
Bár nehéz volt a tavalyi év a mezőgazdaság számára, Magyarország továbbra is meghatározó szereplő az Európai Unióban.
