Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Újra napirendre került az euró magyarországi bevezetése, miután Magyar Péter miniszterelnök a múlt héten arról beszélt: a kormány célja, hogy az euróövezeti csatlakozás feltételeit – vagyis a maastrichti kritériumokat – Magyarország 2030-ra teljesítheti.
A kormányfő ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg az ország egyetlen fő feltételnek sem felel meg, és a legnagyobb kihívást az államadósság csökkentése jelenti.
De pontosan melyek ezek a feltételek? Hol tart most Magyarország a teljesítésükben, és milyen tapasztalatokat szereztek azok az országok, amelyek az elmúlt években vezették be az eurót? Ennek jártunk utána.
Az euró bevezetéséhez Magyarországnak az úgynevezett maastrichti konvergenciakritériumokat kell teljesítenie.
- Ezek közül az egyik legfontosabb az árstabilitás: az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legjobb inflációs teljesítményt nyújtó uniós tagállam átlagát. A 2026-os konvergenciajelentésben az így kiszámított referenciaérték 2,7 százalék volt, miközben Magyarország 12 havi átlagos inflációja 3,3 százalékon állt, ezért ezt a feltételt nem teljesítette.
- A második nagy feltétel a rendezett államháztartás. A költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, az államadósságnak pedig 60 százalék alatt kell lennie, vagy legalább hitelesen csökkenő pályán kell mozognia. Magyarország ezen a területen is messze van a céltól: a deficit 2025-ben 4,7 százalék volt, az Európai Bizottság 2026-ra pedig már 6,2 százalékos hiányt vár. Az államadósság-ráta 2025-ben 74,6 százalékon állt, 2026-ra 75,1, 2027-re pedig 76,8 százalékot jelez előre a Bizottság.
- Külön kritérium az árfolyam-stabilitás is: az euró bevezetése előtt legalább két évig részt kell venni az ERM II árfolyam-mechanizmusban, komolyabb árfolyamfeszültség nélkül. Magyarország jelenleg sem tagja az ERM II-nek, így ezt a kritériumot egyelőre formálisan sem tudja teljesíteni. A Bizottság jelentése szerint a forint 2026 májusában ugyan mintegy 8 százalékkal erősebb volt az euróval szemben, mint két évvel korábban, ez önmagában nem helyettesíti az ERM II-tagságot.
- A negyedik gazdasági feltétel a hosszú lejáratú kamatokra vonatkozik: az euró bevezetésére készülő tagállam hosszú állampapírpiaci kamatszintje legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg az árstabilitás szempontjából legjobban teljesítő tagállamok átlagát. A 2026-os konvergenciajelentésben az így kiszámított referenciaérték 5,1 százalék volt. Magyarország 12 havi átlagos hosszú lejáratú kamatszintje ezzel szemben 2026 májusáig 6,7 százalékon állt, így az ország ezt a feltételt sem teljesítette.
A gazdasági feltételek mellett jogi megfelelésre is szükség van: a Magyar Nemzeti Bank működésének, függetlenségének és eurórendszerbe illeszkedésének teljes összhangban kell lennie az uniós szabályokkal. Az Európai Bizottság és az EKB legfrissebb értékelése szerint ezen a területen is vannak még hiányosságok. Összességében tehát Magyarország jelenleg egyik fő euróbevezetési kritériumot sem teljesíti maradéktalanul.
A kritériumok alapján tehát Magyarország jelenleg még messze nem áll készen az euró bevezetésére. De a közös valuta megítéléséhez nem elég azt nézni, hogy milyen nehéz eljutni a csatlakozásig: legalább ilyen fontos, mi történik utána. Ebben a legfrissebb összehasonlítási pont Horvátország, amely 2023 januárjában vezette be az eurót.
A horvátoknak úgy fest, bevált az euró
Horvátország nem egy hosszú ideje hibátlanul teljesítő gazdaságként érkezett meg az eurózónába: a 2008–2009-es válság után évekre beragadt a növekedés, a gazdaság csak 2015 körül tudott tartósabban magához térni. A turizmustól erősen függő országot a Covid-válság is különösen nagy erővel ütötte meg, 2020-ban a GDP több mint 8 százalékkal esett vissza. Ezt azonban látványos felpattanás követte: 2021-ben 12 százalék feletti, 2022-ben pedig 6 százalék feletti növekedést mértek, amit a turizmus helyreállása, a lakossági fogyasztás és az uniós források is támogattak. Vagyis Horvátország az euró 2023-as bevezetése előtt már kifejezetten erős növekedési lendületben volt, miközben javult a befektetői megítélése és csökkenő pályára került az államadóssága is.
Horvátország 2023. január 1-jén vezette be az eurót, és az első évek makrogazdasági mérlege kifejezetten kedvezőnek látszik.
A horvát gazdaság 2023-ban 3,1 százalékkal, 2024-ben 3,8 százalékkal, 2025-ben pedig 3,4 százalékkal nőtt, vagyis tartósan az uniós átlag felett teljesített. Az Európai Bizottság 2026-ra 2,7, 2027-re 2,5 százalékos növekedést vár, ami már lassulást jelent, de továbbra is meghaladja az EU egészének tempóját.
Az euró bevezetése körüli egyik legnagyobb félelem az áremelkedés volt, de a horvát inflációs kép inkább vegyes, mintsem egyértelműen negatív. Az Európai Központi Bank korábbi elemzése szerint a pénzcsere önmagában csak mérsékelt hatással volt az árakra, miközben az inflációt 2023-ban még nagyrészt az energiaválság és a korábbi külső sokkok utóhatásai mozgatták. A dezinfláció később megindult, de Horvátországban az infláció továbbra is makacsabb maradt az euróövezeti átlagnál – az Eurostat adatai szerint Horvátországban 2025-ben 4,4 százalék volt az éves átlagos infláció, miközben az euróövezet átlaga 2,1 százalék, az Európai Unióé pedig 2,5 százalék volt. Ezzel Horvátország Románia és Észtország mögött – Magyarországgal holtversenyben – az EU harmadik legmagasabb inflációját produkálta.
A költségvetési és adósságpálya viszont látványosan javult. Horvátország államadóssága a magas nominális növekedés és a viszonylag fegyelmezett költségvetési politika mellett gyorsan csökkent: 2023-ban még nagyjából a GDP 60 százaléka körül járt, 2024–2026 között pedig már 60 százalék alatti pályára került. Ez különösen fontos különbség Magyarországhoz képest, ahol az államadósság-ráta továbbra is 70 százalék felett van, és nem mutat ilyen gyors csökkenést.
A piacok is kedvezően értékelték a horvát pályát. A Fitch már az eurócsatlakozás jóváhagyása után javított Horvátország besorolásán, az S&P pedig 2024 szeptemberében A mínusz kategóriába emelte az ország hosszú lejáratú deviza- és hazai adósságminősítését. Ez azt jelzi, hogy az euróbevezetés a befektetői megítélést is javította, részben azért, mert csökkentette az árfolyamkockázatot, mélyítette a pénzügyi integrációt, és kiszámíthatóbb gazdaságpolitikai keretet adott az országnak.
A horvát példa eddig összességében sikeresnek tűnik:
az euró bevezetése után nem tört meg a gazdasági növekedés, nem alakult ki tartós, a pénzcsere által önmagában kiváltott inflációs sokk, miközben javult az ország hitelessége, csökkent az államadósság, és kedvezőbbé vált a befektetői megítélése is.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az euró önmagában oldja meg egy ország gazdasági problémáit. A horvát tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a közös valuta akkor tud valódi előnyöket hozni, ha a csatlakozó ország már a belépés előtt stabilabb költségvetési, adósság- és makrogazdasági pályára áll.
A görögöknek kevésbé
Ha negatív példát kell keresni az eurózónán belül, Görögország adja magát leginkább. Az ország az euró bevezetése után olcsóbban jutott finanszírozáshoz, ez azonban nem termelékenységi fordulatot, hanem részben túlköltekezést, gyors adósságnövekedést és külső egyensúlytalanságokat hozott. Amikor a 2008–2009-es válság után elapadt a bizalom, Görögország már nem tudott saját devizája leértékelésével alkalmazkodni, így a kiigazítás bérek, árak, költségvetési megszorítások és mély recesszió formájában ment végbe.
A görög válságot tehát nem önmagában az euró okozta, hanem az, hogy az ország jelentős költségvetési és versenyképességi problémákkal működött a valutaunión belül. Az euróövezeti tagság ugyanakkor megnehezítette az alkalmazkodást, mert Görögország nem tudta árfolyam-leértékeléssel javítani versenyképességét. Ez lett a közös valuta egyik legsúlyosabb tanulsága: az euró olcsóbb finanszírozást és nagyobb stabilitást adhat, de gyenge költségvetési fegyelemmel, romló versenyképességgel és sérülékeny intézményi háttérrel inkább felerősítheti a problémákat, mintsem elfedné őket – az Európai Számvevőszék különjelentése részletesen is bemutatta a görög pénzügyi válság uniós kezelését és a mentőprogramok hátterét. Portugália, Spanyolország és Írország szintén megszenvedte az euróövezeti adósságválságot, de náluk árnyaltabb a kép: Írország később erősen visszapattant, Spanyolországban elsősorban az ingatlan- és bankválság volt a kulcs, Portugália pedig tartós versenyképességi gondokkal küzdött.
Évek óta lehetne eurónk
Magyarország az elmúlt másfél évtizedben nem mindig állt ennyire távol az euró feltételeitől. A 2014-es konvergenciajelentés szerint az inflációs kritériumot például teljesítette: a magyar 12 havi átlagos infláció 1,0 százalék volt, miközben a referenciaérték 1,7 százalékon állt. A Bizottság akkori értékelése szerint Magyarország a túlzottdeficit-eljárásból is kikerült, és az államadósság ugyan 60 százalék felett volt, de csökkenő pályája miatt a fiskális kritérium teljesítettnek számított. A 2016-os jelentésben a hosszú lejáratú kamatoknál is kedvezőbb volt a helyzet: a magyar hosszú kamat 3,4 százalék volt, ami elmaradt a 4 százalékos referenciaértéktől. A teljes euróérettségtől ugyanakkor Magyarország ekkor is messze volt, mert a forint nem vett részt az ERM II árfolyam-mechanizmusban, amelyben legalább két évet kellene eltölteni komolyabb árfolyamfeszültség nélkül. Fontos ugyanakkor, hogy Magyarország esetében az ERM II-tagság hiánya nem pusztán gazdasági, hanem politikai-stratégiai döntés következménye is volt. Az árfolyam-mechanizmusba való belépés nem automatikus, hanem az euróövezeti tagállamok, az EKB és az érintett ország közös megállapodását igényli. A 2014–2016 körüli időszakban Magyarország több fontos maastrichti mutatót is teljesített, így ez alapján nem tűnik túlzó feltételezésnek, hogy ha Magyarország akkor politikai döntést hoz az ERM II-tagság kérelmezéséről, jó eséllyel megnyílhatott volna az út az euró előszobája felé.
