Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egyetlen dolog biztosan közös a jelen és a bő egy évszázaddal ezelőtti kor Magyarországa között. Sok szempontból elemezhető, milyen hatást fejtett ki hazánkra a 106 éve eldöntetett, Trianonban megpecsételt döntés az első világháború lezárulta után. A legtöbb figyelmet adekvát módon a nemzetiségi-közigazgatási, avagy etnikai-területi következmények vívták ki – érthető módon –, ám ezúttal, az alábbiakban a makrogazdaság szempontjaira fókuszálunk, annak legfőbb csapásirányait felelevenítve a trianoni szerződés aláírásának 106. évfordulóján.
Köztudott, a trianoni békeszerződés következtében hazánk a területének bő kétharmadát (282 ezer négyzetkilométerből alig 93 ezer négyzetkilométer maradt), lakosságának több mint felét (20 milliós országból lett 8 milliót sem elérő lélekszámú) elvesztette. Az Osztrák–Magyar Monarchia gazdasági rendszere integrált piacot alkotott, ám – az aránylag kevésbé tárgyalt gazdasági következmények révén – Trianon után az új határok vámokat, adminisztratív akadályokat és újfajta gazdaságpolitikát hoztak létre.
A bekövetkezett károkat a korabeli és a későbbi szakirodalom is világosan feltárta.
A trianoni békeszerződést a magyar társadalom égbekiáltó igazságtalanságként fogta fel
– érzékelteti a korszak általános közhangulatát Romsics Ignác. A történész a százezres tüntetési hullámot és más szimbolikus demonstrációkat is felemlegetett a 20. század történetét tárgyaló könyvében. Gondolhatnánk, padlóra küldte a gazdaságot az is, hogy úgy döntöttek, „1921-től kezdődően Magyarország 30 esztendőn át jóvátételt köteles fizetni az általa okozott háborús károkért”, mint ahogy a kutató idézi a szerződés vonatkozó rendelkezéseit.
„A trianoni ország gazdasága a történelmi Magyarországénál fejlettebb volt [...] A megmaradt területek relatíve jobb gazdasági teljesítőképességét azonban csak körültekintő gazdaságpolitikai intézkedésekkel lehetett kihasználni” – állapítja meg Zeidler Miklós Trianon című munkájában, melyben azzal érvelt, az ipar kevésbé szenvedett károkat, miközben az agrárközpontúság továbbra is megmaradt, és utóbbihoz magasabb színvonalú működtetés társult.
Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon címet viselő kötetében jelentősebb gazdasági veszteségként a szervesen kialakult piac- és iskolakörzetek megszűnését és az infrastruktúra elvesztését hangsúlyozza ki.
„A trianoni békeszerződés sokkjából a magyar gazdaság viszonylag hamar és a korábban elképzeltnél gyorsabban talpra tudott állni”
– fogalmaz a történész, hozzáfűzve, hogy ebben segítség volt, hogy az ipar mintegy fele megmaradt, a stabilizációs politika révén a GDP növekedésnek indult, az államháztartás egyensúlya helyreállt és a költségvetés is rendeződött pár év leforgása alatt.
Radikális következmények, a legfájóbb pontok
Az adott pillanatban úgy tűnt, a trianoni békediktátum kvázi lenullázta a történelmi Magyarországot. Az addigi formájában ismert nemzetgazdaság megszűnt létezni, kvázi együtt mozgott a Monarchia más részeivel. 1920 után azonban mezőben új alapokkal kellett újraindítani a makrogazdaság gépezetét, a kereskedelem, az ipar, de még a mezőgazdaság is új stratégiát követelt meg.
Gazdasági fronton a legmarkánsabb következmények egyike volt a vámvédelemmel is felvértezett, egységes piac felbomlása:
- megszakadtak a korábban kialakított külkereskedelmi kapcsolatok;
- beszűkült a magyar vállalatok piaca;
- megnőttek a tranzakciós és szállítási költségek;
- számos gyár, üzem elvesztette természetes felvevőpiacát.
A külföldi hitelek visszafizetési kényszerével is összefüggésben Magyarország egy külkereskedelem-érzékeny gazdasággá lett.
A nyersanyag- és energiaforrások zöme elveszett, az újonnan szabott határokon kívülre kerültek, és különösen fájó pont volt:
- az erdők túlnyomó részének; és
- a sóbányáknak az elszakítása;
- a színesfém- és érclelőhelyek; valamint
- a energiahordozó-források egy részének elvesztése.
Ennélfogva az iparunk több ágazata is importfüggőbbé vált.
Stratégiai szempontból is gyakorlatilag érvágásként hatott, hogy a közlekedés vérkeringése szétszakadt, az eredetileg tervezett vasúthálózatot is újra kellett gondolni, jóval Budapest-központúbbra átalakítva azt. Az elcsatolt területek híján:
- számos meghatározó fővonalat kettévágtak;
- nagyvárosokban kiépített vasúti csomópontokat választottak le;
- ezáltal jócskán megugrottak a szállítási költségek is.
Nem meglepő, hogy a közlekedési infrastruktúra gazdasági hatékonysága jelentősen romlott, és időbe telt ezt újból működésbe hozni.
Az ipar és a mezőgazdaság közötti egyensúly felborult, hiszen a történelmi Magyarországon a nyersanyagtermelő és -feldolgozó régiók egymást addig kiegészítették. Trianont követően:
- az országnak bár megmaradt ipari kapacitásainak jelentős része;
- ugyanakkor elveszítette több nyersanyagforrását;
- egyes mezőgazdasági termékek exportpiacai pedig beszűkültek.
Mindennek az iparosodott osztrák régiók relációjában lemaradó termelékenységi szint szintén nem kedvezett. A döntéshozók később a német piacban látták a jövőt, hogy kilábalhassanak a körvonalazódó válságból. Az 1920 után létrejött külső piacokra való ráutaltságunk egy 9 évtizedet felölelő folyamattá vált.
A financiális helyzetünk sem állt a legfényesebben, az állam ugyanis:
- kisebb adóalappal rendelkezett;
- jelentős menekülthullámot kellett kezelnie; és
- új közigazgatási rendszer kiépítésére volt szükség.
Az 1920-as évek elején az ország súlyos pénzügyi instabilitással küzdött, amelyet csak később sikerült konszolidálni, a tisztségét tíz évig betöltő Bethlen István miniszterelnöksége alatt. Mígnem újfent válságba csöppentünk, a nagy gazdasági világválság begyűrűzése révén.
Hasonlóságok, eltérések és kilátások
Látható, a dualizmust felváltó berendezkedésben a gazdaság fő problémái és kihívásai egy háborús vereséget elszenvedő államra mesterségesen, felülről oktrojált nagyhatalmi döntésből fakadtak. Ha azonban a jelennel való párhuzam gondolatával játszanánk el, fontos tisztába tenni, hogy bár az ország most is küszködik nehézségekkel (az államháztartási hiánytól a GDP stagnálásán át a magas államadósságig), ám alapvetően ezek makrogazdasági természetűek, a kitettség és saját gazdaságpolitikai lépések eredményei. Most a gyenge belső fogyasztás, az alacsony termelékenységnövekedés; az állami beruházások visszaesése, a még magas kamatkörnyezet öröksége; a külső kereslet gyengesége és más tényezők tarkítják az összképet.
Noha a közvetlen párhuzamokat nem árt óvatosan kezelni, azt megállapíthatjuk, azáltal, hogy a mai magyar gazdaság erőteljesen integrált az európai és a globális termelési láncokba, látni egyfajta szerkezeti hasonlóságot a piaci kitettség tekintetében. Egyben az eladósodottság is közös vonás, akkor azonban a túlélés érdekében népszövetségi kölcsönt vett fel az ország. A szakértők szerint ennek és a későbbi sorozatos – olykor kényszerű – hitelfelvételeknek a távlati hatásai ma is rányomják bélyegét az óriási adósságtömeget maga előtt görgető Magyarországra. Trianon után ráadásként még alkalmazkodóbbá kellett válnia hazánknak a világgazdasági trendekhez, ezzel szükségképpen csorbult az addigi önállóság is a gazdaságirányításban.
A jelenkor magyar gazdaságának lassulása ugyan szintén alkalmazkodási kihívásokkal és külső függőségekkel jár, de alapvetően más természetű jelenség: nem egy történelmi léptékű gazdasági sokk következménye, hanem egy erősen globalizált és európai integrációba ágyazott gazdaság ciklikus és strukturális problémáinak összessége – amelyet a mögöttünk hagyott évtizedek belpolitikai döntései is nagyban determináltak.
Felmerülhet a kérdés, hogyan lehet most ebből a gazdasági alapállásból kievickélni, és az elkövetkező időszakban mennyiben tud ez megvalósulni. Bár hozzáértő becslések, prognózisok rövid távon kecsegtető képet festenek, mindenesetre a magyar gazdaság reparálásának sikeressége hosszabb távon ítélhető majd meg kellő bizonyossággal.