"Nézzétek ezt a bájgúnár bazári makimajmot! Délután még idétlen kisnyilasként fenyegette Sulyok Tamást, majd amikor végül sikerült elüldöznie a gyenge és ijedt államfőt, arról kezdett hadoválni, hogy a Tisza álláspontja szerint egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet" – vetette fel vasárnap 18 ezer követőjének a fideszközeli Mediaworkstől múlt hónapban elbocsátott Pesti Srácok szerkesztőségének feje, aki azóta a Facebookon igyekszik támogatást szerezni a portál támogatásához.
Huth Gergely indulatosan közölte: „nagyot téved az erkölcsi hajlam és érzelem nélkül született helytartónk!”
Szerinte ugyanis az ezeréves alkotmányos hagyományunk és a nyugati jogállami alapértékek „megtaposásával megválasztott báb-államfő és a megtizedelt Alkotmánybíróság nem képviseli többé a nemzetet és a törvényt, létezésük illegitim”.
Ebből pedig az következik Huth szerint, hogy az Országgyűlés minden elkövetkező döntése is illegitim lesz, „egészen addig, amíg nem harcoljuk ki az alkotmányos demokrácia helyreállítását” – fogalmazott, megjegyezve: „a gyengék, gyávák és napraforgók már lefalcoltak.”
"A bátor ellenállás következik! Magyart, Görög Mártát, Ruffot, Tarrt és minden cinkosukat pedig előbb-utóbb elszámoltatjuk ezért a gyalázatért.
Állj ki a hazádért, állj ki önmagadért, harcolj a diktatúraépítés ellen!" – buzdít a véleményvezér, aki nemrég az aranykonvoj ügy kapcsán helyezett kilátásba polgárháborút, amennyiben Orbán Viktor rendőrkézre kerül. Máskor a Lidl üzletlánc ellen szólított bojkottra, mert szerinte a cég gúnyt űzött a köztévétől elküldött kollégáiból.
Szombaton még – egyedüliként a Fidesz közeli tartalomkészítők között – a ma éjfélig regnáló köztársasági elnököt is leszólta, mondván, „elárulta a józan (egyelőre) kisebbséget, megalázta a hazáját”.
