A piac pozitívan fogadja az új kormányt, és inkább lehetőséget lát a változásban, mint kockázatot, így mi is bizakodóak lehetünk – nyilatkozta a Portfolio.hu-nak az MBH Bank elnök-vezérigazgatója. Barna Zsolt úgy látja, a pénzintézet most tudja igazán kiaknázni a korábbi fúziókból és az akvizíciókból származó előnyöket.
Mint azt hétfőn megírtuk, a bank bár rekordévet zárt, idén az eredeti tervekkel ellentétben nem fizet osztalékot.
Barna az azt firtató kérdésre, hogy a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után mi lesz a Mészáros Lőrinc érdekeltségét képező bankkal, azt felelte:
nem is értem, hogy miért kellene egy politikai változásnak megváltoztatnia a helyzetünket.
Mint ismertette, az MBH Bank úgy fordult rá a 2026-os évre, hogy a növekedéshez szükséges tőkeerő, likviditás, univerzális banki termékpaletta, a kollégák szaktudása és az országos lefedettség egyaránt adott a stratégiában kijelölt növekedési pálya megvalósításához, amennyiben ezt a gazdasági környezet is lehetővé teszi. Márpedig a forint és a magyar befektetési eszközök árfolyamának alakulása azt jelzi, hogy a piac pozitívan fogadja az új kormányt, és inkább lehetőséget lát a változásban, mint kockázatot, így mi is bizakodóak lehetünk.
Az osztalékfizetés elmaradását azzal magyarázta, hogy a pozitív gazdasági kilátások és az EU-s támogatások rövid határidőn belüli folyósítása miatt élénkebb hitelezési tevékenységre készülnek. De a döntés a pénzintézet terjeszkedési céljait is szolgálja.
Arról is beszélt, hogy a hazai eszközárak és a forint árfolyama is azt mutatja, a befektetők megelőlegezték a bizalmat az új kormánynak. Ez a bizalom azonban feltételes, megőrzéséhez szigorú költségvetési fegyelemre, valamint egy három-öt éves, hiteles gazdaságpolitikai pályára és kiszámíthatóságra van szükség. Ha a gazdaságpolitika elkerüli a rövid távú, látványos költekezéseket, az komoly hajtóereje lehet a növekedés beindításának. Barna Zsolt szerint Magyarország nincs válsághelyzetben, a vállalatok és a pénzügyi rendszer stabilak, így van idő a fokozatos, szerkezeti kiigazításokra.
A vezérigazgató úgy ítélte meg, az informatikai rendszerek és a belső folyamatok egységesítése jelentős hatékonyságjavulást hozott. A bankszektort érintő terhek kapcsán pedig úgy fogalmazott, kiszámíthatóságot várnak, és a büdzsé függvényében idővel a különadók kivezetését szorgalmazzák.
A tőzsdei jelenléttel kapcsolatban a bank kimondott célja a közkézhányad növelése és a nemzetközi láthatóság erősítése. Ehhez a jövőben akár egy nagyobb volumenű, nemzetközi szintű nyilvános részvénykibocsátás is hozzájárulhat. Nyitottak a nemzetközi pénzügyi befektetők megjelenésére. A menedzsment ugyanakkor folyamatosan vizsgálja a hazai és külföldi felvásárlási lehetőségeket, és a bank kellő tőkeerővel rendelkezik ahhoz, hogy egy megfelelő célpont esetén azonnal lépjen – árulta el Barna Zsolt, aki szerint a hitelintézet minden eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a következő időszakban a beruházások és a növekedés egyik legmegbízhatóbb támasza legyen Magyarországon.
