„Levelet kaptam Mészáros Lőrinctől. Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől” – vezette fel reagáló Facebook-bejegyzését Magyar Péter, miután egyenesen Mészároséktól kapott levelet.
A levél egyszerre könyörgés és fenyegetőzés. Egyikre sincs szükség.
– szögezte le Magyar, majd kifejtette:
„Azt persze köszönöm, hogy végre beismeri, hogy ő áll a TV2 nevű göbbelsi stílusú propagandagyár mögött. Mivel azonban mindenki tudja, hogy a Mészáros-csoport vagyonának végső tulajdonosa nem Mészáros Lőrinc víz- és gázszerelő, ezért azon állításán csak mosolyogni tudok, hogy a TV2-t nem árulják éppen áron alul. Árulják, csak legfeljebb neki elfelejtettek szólni” – szúrt oda a Tisza elnöke, akinek szavai szerint „ugyanezt tudom elmondani Balásy Gyula és a Lounge Event Kft. nevű propagandagyár kapcsán is, amely kapcsán nem véletlenül Rogán Antal tárgyal az eladásról és nem a hivatalos tulajdonos...”
„Mészáros Lőrincnek azt tudom továbbá üzenni, hogy a helyében nem leveleket íratnék ügyvédekkel, hanem felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra”
– célzott a létrehozni szándékozott hivatal esetleges eljárására, majd gondolatait azzal zárta: „remélem, tudtam segíteni”.
