BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kitalálták, hogy mentik meg a világon egyedülálló programot

A Magyar Úszó Szövetség a kormány segítségét kérte, és 77 uszoda megmenekült a téli hónapokra a bezárástól, mondta Wladár Sándor a MÚSZ elnöke. Folytatódhat a húszezer gyermek úszásoktatását biztosító nemzeti projekt is.

2022. november 4. péntek, 14:56

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen 77 uszoda marad nyitva a következő hónapokban, itt készülhetnek a felnőtt és utánpótláskorú versenyzők, és húszezer kisgyermek úszásoktatásának keretet adó Úszó Nemzet Program is folytatódhat - közölte Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.

Korábban a Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint az Úszó Nemzet Programra keretében úszásoktatásra évente 7,2 milliárd forintot különítenek.

Most a rezsiválság miatt próbálják megmenteni a programot, de nyilván lesznek vesztesek is, hiszen országszerte több uszodát bezárnak a téli hónapokban a megemelkedett költségek miatt.

Wladár Sándor szerint elkészült az a koncepció, amelynek köszönhetően a kényszerűen bezárásra ítélt uszodákban edző versenyzőknek, illetve ott oktatásban részesülő gyerekeknek maximum 30 kilométert kell utazniuk a MÚSZ által biztosított buszokon, hogy továbbra is medencében készülhessenek.

A 77 uszoda kijelölésénél fontos szempont volt a területi lefedettség, hiszen a MÚSZ égisze alá tartozó 137 egyesület, valamint a nemrég elindult Úszó Nemzet Program összesen 141 uszodában tart foglalkozást – utóbbi keretében jelenleg 19 600 fiatal ismerkedik az úszással. Az uszodabezárások miatt 1100 kisgyermek már elkezdődött oktatása került volna veszélybe, de folytatódhatnak az óráik, a MÚSZ régióvezetői ugyanis valamennyi érintett utaztatását igyekeznek koordinálni.

Koncsek Rita
Koncsek Rita
Újságíró
Több mint harminc éve dolgozik a médiában. Pályafutását a Nap-TV-nél kezdte, majd 14 éven át a közszolgálati televízióban, a Szabadság téren dolgozott, ahol segédszerkesztőként, szerkesztőként és a Híradó riportereként is tájékoztatta a napi eseményekről a nézőket. Gyermeke születése után az online médiában és a nyomtatott sajtóban jelentek meg cikkei. A 2000-es évek elején részt vett a hirado.hu elindításában, majd gazdasági újságíróként dolgozott a Figyelő, az Origo és a Világgazdaság szerkesztőségeiben is. Pályája során konferenciákon is rendszeresen vezetett kerekasztal-beszélgetéseket. Munkájában kiemelten fontosnak tartja a hiteles, pontos és közérthető tájékoztatást. Jelenleg elsősorban egészségügyi és oktatási témákkal foglalkozik.

Ez is érdekelhet