0 %
0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az agrárminiszter szerint ki kell szabadítani az ukrán gabonát

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter, melyben egyebek mellett arról beszélt, hogy szárazföldi folyosón kell kiszabadítani a gabonát Ukrajnából.

2022. június 7. kedd, 08:19

Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak - nyilatkozta Nagy István a napilapnak. 

Magyarországnak nem kell attól tartania, hogy élelmiszerhiány lesz, de ettől még élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából - magyarázta a miniszter.

Nagy István úgy véli, ehhez magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség, a húszmillió tonna gabona fogadásához és továbbszállításához szükséges infrastruktúrát ugyanis ki kell építeni. És a megvalósítás nem tűr halasztást - közölte Nagy. (Ez irányba az Európai Bizottság már tett lépéseket, és ebből Magyarország és az itteni logisztikai cégek is profitálhatnának - a szerk.)

Az agrárminiszter a Sajón, Szlovákiában történt súlyos környezetkárosításról azt mondta, hogy az ügyben a szlovák környezetvédelmi miniszter megtette a feljelentést, a mentesítési munkálatok pedig hosszú tétlenkedés után végre megkezdődtek.

Szabó István M.
Szabó István M.

Ez is érdekelhet