Magyarországon ugyanúgy a 27 százalékos áfakulcs alá tartoznak a női tisztasági betétek, tamponok, mintha valaki laptopot, telefont vagy akár benzint vásárolna. Részben emiatt is, de a női higiéniai termékek sokak számára megfizethetetlenek. Hogy ezek magas árával senki nem foglalkozik, jól látszik abból is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a termékek és szolgáltatások fogyasztói átlagárai között nem is követi ezeknél a változásokat.
Az akciós újságok ajánlatai alapján a tamponoknál 350-700 forintig nyúlik a skála, a betéteknél 500-1000 forintig változnak az árak a népszerűbb árucikkeknél. Sokaknak ez nagy összeg.
A Vöröskereszt Lányból nővé programjának felmérése szerint Magyarországon a 14-21 éves lányok és nők 15 százaléknak jelent problémát az eszközök beszerzése, és a lányok 20 százaléka nem a számára legmegfelelőbb terméket választja anyagi okok miatt.
A kutatás nem reprezentatív, de a készítők szerint a való életben a körülmények még rosszabbak, mint az ezekből az adatokból látszik. A menstruációs szegénység a hátrányosabb helyzetű magyar családok mindennapját jelentheti, ahogy azt lapunk is megtudta szociális munkások beszámolóiból és tapasztalta azt egy szegénytelepen.
Rengeteg embert érint, de nem beszél róla senki
Sok esetben tabunak számít a menstruáció, akár az
iskolákban, akár családon belül, azonban valós probléma, különösen az ország
szegényebb vidékein. Sok védőnő és pedagógus heti rendszerességgel találkozik a menstruációs szegénység jelenségével az oktatási intézmények falai között. Azonban nem csak diákokat,
hanem felnőttek is ugyanúgy érint a jelenség – mondta el egy hátrányos
helyzetű gyermekeket tanító intézményekben is dolgozó védőnő a
Napi.hu-nak.
„Gyakran keresnek meg lányok azzal, hogy a „piros betűs”
napjaikba léptek, adjak már nekik betétet, ha tudok – nincs rá pénzük. Nálam
mindig van, kapnak tőlem. De nem csak azzal van a probléma, hogy családoknak
nincs erre pénzük és rongyokkal, zsebkendőkkel helyettesítik az intimhigiéniás
termékeket, ami jelentős higiéniai kockázattal jár – gond van azzal is, hogy
néha lehetőségünk és eszközünk sincs arra, hogy ennek a veszélyeiről beszéljünk
a gyerekekkel és a szülőkkel” – mondta hírportálunknak az ózdi szakember.
A védőnő arról is beszámolt, hogy hiába kötelezi törvény az
iskolákat arra, hogy évente szakembernek kell beszélnie a diákokkal az ilyen
jellegű problémákról, sokszor az oktatási intézmények nem adnak erre
lehetőséget, nincs náluk prioritása ezeknek az előadásoknak. Emellett ő
szívesen osztana intimhigiénés termékeket nagyobb számban a gyerekeknek,
azonban ilyen jellegű adományokat „szökőévente egyszer”, ha kap.
„Persze beszélgettem én már erről gyerekekkel. Ők mondták,
hogy apjuk-anyjuk sem magyarázta el nekik korábban azelőtt, hogy mi is az a
menstruáció, miért véreznek, hogyan kezeljék a dolgot. (…) Aki egyszer-egyszer
bejön hozzám, hogy betét kell neki, mert nincs rá pénze, annak a tapasztalataim
szerint a következő hónapban sem lesz. Amikor nem jön hozzám, nem tudom, hogy
akkor mit használ. De nem is az iskola vagy a védőnő dolga az, hogy erről
gondoskodjon, hanem a szülőké” – zárta mondandóját a védőnő.
A probléma a telepen kezdődik
Bánszállás egy egykori bányatelep, bár közigazgatásilag Ózd része, de fizikailag is 1-2 kilométer távolságra fekszik tőle keleti
irányban és ideérve teljesen más világot rejt, mint a közeli város. A nyugat-borsodi települést Miskolccal összekötő 25-ös főúttal
párhuzamosan halad a Bánszállási út, annak déli oldalán fekszik a telep. A
városrész lakosságszámát nehéz megsaccolni, hiszen gyorsan változik: aki egyik nap még itt van, másnapra továbbáll, de jön a helyére valaki más. Egynehány
százan élnek itt csupán egy helyi szerint, de meglehetősen sok köztük a gyerek.
„Régen több minden volt itt, tűzoltóság, park, céllövölde,
de mindent leromboltak. Most csak a bolt van, meg az óvoda. Ha innen valaki kiköltözik,
egy-két nap és szét van hordva a háza, főleg a tető kell, az ajtó meg az
ablakok. Azt vagy eltüzelik, vagy pótolják vele a hiányzót a sajátjukon” –
nyilatkozta egy járókelő.
Valóban mélyszegénységben élő családokról árulkodik az egész
telep – düledező házak, hiányos tetőszerkezet, hiányzó ablakok és ajtók,
valamint sok kisgyermek az utcán. Néhányan pólóban és papucsban vannak kint a
nyolc fokos hidegben.
Egy helyi hölgy ismerősünk vezet be minket egyik szomszédja
roppant szegényes házába, aki hajlandó lehet válaszolni néhány kérdésünkre a
menstruációs szegénységgel kapcsolatban. Az épületben a háziasszony és négy
gyermek mellett néhány régi, kopott szekrényt és egy nagy kanapé fogad minket.
Az ott élő hölgy azonban az interjú kezdetén átküldi a legnagyobb, 8 éves fiát
a nagyszüleihez, mondván: ő már megértené, hogy miről beszélünk.
A hölgy elmondja, hogy hatan élnek a három szobás házban, ő,
a párja és négy kisgyermekük. Közfoglalkoztatottként dolgoznak mindketten, a környék utcáit tartják rendben. A kettőjük jövedelme egyéb támogatásokkal is
kiegészül, főleg a gyermekeik után. Az összjövedelmüket egészen pontosan meg
tudta mondani: 227 ezer forint havonta, ami ahogyan ő tudja, nem számít
rossznak a telepen.
Elmondása szerint a férjével és a gyermekeivel nem beszél a
menstruációról. Mivel csak fiai vannak, nem is látja szükségét. „Majd az
élettársuk elbeszélget velük arról!” – mondja ő. A testvérével, valamint néhány
barátnőjével azonban szoktak egymástól kérni betétet, ha éppen nincs
valamelyiküknek. Csak ilyenkor szokott szóba kerülni a menstruáció.
„Én ezt a 420 forintosat szoktam venni ugyebár. Van, amikor
kevés a négy csomag. Akkor kérek a testvéremtől. (…) Hallottam olyat, aki
rongyot használ, van, aki fehér lepedőt, textilt, mert nincs nekik otthon, nem
vesznek betétet. Nálam sokan jönnek kérni. Ha van én odaadom, mert nem
sajnálom.
Tampont meg úgy tudom, hogy nem használ senki. Attól én is félek
–
mondja kérdésinkre az édesanya.
Néha azt használják, ami a kezük ügyébe akad
Miután elköszönünk a családtól, egy utcával odébb egy
valamivel kisebb házba vezetnek minket. Ott is hasonló körülményeket találtunk,
mint a megelőző helyen. Annyi különbség van csupán, hogy itt a két szülő
összesen 7 gyermeket nevel. Az apa nincs itthon, éppen dolgozik valahol „Magyarország
másik végén”. Kéthetente hozzák csak őt haza. Ő az egyetlen munkavállaló a
családban, kemencéket rak össze, bár bejelentett állása nincs. A család
bevétele összesen havi 350 ezer forint körül van az anya szerint, ennyi pénzből
élnek kilencen.
„Betétet használok, tampont. Minden hónapban előre szoktam
venni, mert úgy szokott néha megjönni, hogy 11-e fele, 12-e fele. (…) Ha nincs
itthon, akkor fel szoktam menni anyukámhoz, és gyorsan kérek tőle, vagy a
barátnőmtől ameddig nem veszek” – felelte kérdésünkre
a hölgy, aki azt is elmondja, hogy férfiakkal ugyan nem, de nő ismerőseivel
szokott beszélni a témáról.
Szerinte a telepen mindenkinek problémát jelent az intimhigiénés
termékek beszerzése. Előfordul az is, hogy valakire munka közben jön rá a havi,
például nyáron az Alföldön, ahová sokan járnak mezőgazdasági idénymunkára.
Korábban a vendéglátónk is megfordult ott párszor, mielőtt megszületett az első
gyermeke, azóta viszont otthon marad nyaranta.
A földeken, az elmondása szerint ritkán van valakinél betét. Ott, ami a kezük ügyébe akad rongy, vagy zsebkendő, azzal próbálják rendbe tenni magukat.
Arról is kérdezzük a hölgyet, hogy a lányával beszélt-e már
erről. Erre egy határozott igennel felelt.
„A nagyobbik már kérdezte tőlem, mert már volt egy amikor
éppen mosta a kezét, látta a betétet, és akkor megkérdezte, hogy: Anya, ez mi?
Hová teszem, minek kell? És akkor én elmagyaráztam neki, hogy ha majd te is
nagyobb leszel és ha majd neked is megjön a havid lányom, akkor neked is meg
kell majd csinálnod, mint anyádnak” – felelte az édesanya.
Azon kérdésünkre viszont, hogy a gyermekei kaptak-e már
bármilyen tájékoztatást erről az iskolában, határozott nem volt a válasza.
Generációkon átívelő probléma
Az általunk megkérdezett családok nem tartoznak ugyan a telep
legszegényebb lakói közé, de az egy főre jutó jövedelmük saját bevallásuk
szerint is éppen, hogy biztosítja számukra a megélhetéshez szükséges minimumot.
Maguk tagadták azt, hogy valaha is helyettesítették volna az intimhigiénés
termékeket bármi mással, azonban elismerték, hogy többször van rá példa a
környezetükben, a barátaik, ismerőseik körében például rongyok és zsebkendők
használatára.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy a védőnő beszámolója alapján sok
gyermek az iskolában is hasonló problémákkal küzd, világosan látszik, hogy
A menstruációs szegénység még mindig egy generációkat és tömegeket érintő, havonta visszatérő gond, amely nem csak egészségügyi kockázatok, hanem önbecsülési problémák forrása is lehet
– ahogyan a védőnő
fogalmazott a Napi.hu-nak.
