BUX 132633.84 -0,17 %
OTP 41730 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Így parkol a főváros egyik cége: 1 autó, 1 hely, 900 ezer forint

Az Enviroduna kilenc autójának 8,3 millióból jut hely a Belvárosban.

2021. február 27. szombat, 09:46

A főváros környezetvédelmi és közműmérnök-cége, 35 fős Enviroduna Kft. a főváros V. kerületében, a Reáltanoda u. 8-10. sz. alatti épületben bérel parkolóhelyet. A bérleti díj autónként átszámítva 921 600 forint éves parkolási kiadást jelent - válaszolta a Telex kérdésére a társaság.

A cég azt is közölte a lappal, hogy 2016 és 2020 között 11 parkolóhelyet béreltek, majd tavaly a bérelt parkolóhelyek száma 9-re csökkent. Ez a korábbi évekre több mint 10 milliós parkolási költséget jelentett évente, tavaly pedig 8,3 millió forintot. A cég vezérigazgatója szerint ez a legolcsóbb lehetőség a környéken, ezt többször is megvizsgálta.

A Telex azután írt az envirodunás parkolási kiadásokról, hogy Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évi mintegy 2 millió forintért bérel két fix parkolóhelyet a szervezet vezetőinek a Bank Centerben, ahol a testület központja is van. Ez pedig azért volt érdekes, mert a kamara elnöke a tagok kérése ellenére nem engedte el a járvány miatt veszteséges kisvállalkozásoknak az 5000 forintos évi kamarai hozzájárulást.

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet