BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Orbán és Gyurcsány együtt mehet a nemzetbiztonsági bizottság elé

Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, korábbi kormányfőt - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

2017. május 5. péntek, 11:50

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Tóth Bertalan a kezdeményezést azzal indokolta: a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi miniszterelnököt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt. Ez olyan állítás, amit bizonyítani kell, hiszen az ügy hatással van az ország szuverenitására - tette hozzá.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke azt mondta, a testület következő ülésére meghívja a két politikust, de nemcsak tőlük várnak magyarázatot az ügyben, hanem a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatoktól is - írja az MTI.

Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet