BUX 133168.50 -0,53 %
OTP 41730 0,29 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Majtényi megkapta a szükséges szavazatokat

A minimálisan szükségesnél több, 43 képviselő támogatja Majtényi László köztársasági elnökké jelölését - jelentették be a Párbeszéd Magyarországért és a volt ombudsman hétfői sajtótájékoztatóján.

2017. március 6. hétfő, 10:51

Fotó: Dömötör Csaba / Marton Szilvia

A PM a legmesszebb menőkig támogatja Majtényi Lászlót, mert a jelölt már korábban is bizonyította, hogy maximálisan kiáll a korrupció felszámolása, a demokrácia és a jogállamiság mellett - mondta Szabó Tímea, majd hozzátette, talán még ennél is fontosabb, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnökének programjában szerepel a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolása, a jólét megteremtése.

Majtényi László, miután megköszönte a támogatást, nagy örömnek nevezte az MTI szerint, hogy elnöki programja olyan pártokat hozott össze, amelyek máskor sok témában vitában állnak egymással.

Programjából részleteket ismertetve azt mondta, a 21. században az emberi civilizáció eljutott egy olyan fokra, amikor ideje leszámolni \"bizonyos önzésekkel, kicsinyességekkel\". Le kell számolni azokkal az önzéssekkel, amelyeket a hatalmon lévők táplálnak a hatalom nélküliekkel, a gazdagok a vagyontalanokkal, az egészségesek a betegekkel, a ma élők az eljövendő nemzedékekkel, valamint a férfiak a nőkkel szemben - fogalmazott.

A végleges döntés jövő héten várható.

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet