BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Önvizsgálatot tart ma az Orbán-kormány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a \"harag és részrehajlás\" nélküli szakpolitikai önvizsgálatot ma tartják meg először, de hagyományteremtő céllal, mostantól minden évben lesz ilyen eszmecsere. A kormányzati személycserékről szeptember tizenötödikén születik majd döntés.

2015. augusztus 25. kedd, 10:24

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lázár János miniszter (képünkön) szerint a keddi kormánykonferencia arról szól, milyen kormányzati munka kell ahhoz, hogy 2018-ban újra bizalmat kapjanak, és egyfajta folytatásként megkezdhessék a munka harmadik részét is, ami bizonyos szempontból nehezebb feladat, mint a 2010 utáni kárrendezés volt.

A Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy próbáljanak minél több objektív számot keresni a kormányzati teljesítmény, a demográfiai folyamatok mérésére.

Hozzátette, hogy a Fidesz szeptember ötödikén Kötcsén egyre inkább az ilyen mutatók alapján értékeli majd a politikai helyzetet, míg a szakpolitikai kérdésekről a kormányzat is mérleget von, elemző módon igyekszik visszatekinteni az elmúlt öt, illetve az elmúlt egy évre. Ezt a \"harag és részrehajlás\" nélküli szakpolitikai önvizsgálatot most tartják meg először, de hagyományteremtő céllal, mostantól minden évben lesz ilyen eszmecsere - mondta a miniszter a lapnak.

Lázár János szólt arról is, hogy szeptember tizenötödikén születik majd döntés a kormányzati személycserékről, ami nem rokon- és ellenszenv, esetleg párpolitikai helyértékek alapján történik majd, hanem kizárólag a szakmai teljesítmény alapján.

A kormánykonferencián részt vesz mások mellett Cséfalvay Zoltán OECD-nagykövet, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Matolcsy György jegybankelnök, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet