BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

MSZP: Zuschlagnak egy szava sem igaz

Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz - jelentette ki Budai Bernadett MSZP-szóvivő pénteken sajtótájékoztatón.

2014. március 7. péntek, 11:58

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori MSZP-s képviselővel G. Fodor Gábor, a több száz millió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készített interjút a Napi Gazdaságnak.

Budai Bernadett hozzátette: lehet, hogy Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni.

Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. \"A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő\" - jelentette ki.

A szocialista párt szóvivője erre reagálva azt mondta: Zuschlag János egyetlen szava sem igaz. Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük.

A szóvivő többször hangsúlyozta: az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan \"lejárt szavatosságú\" ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról. Szerinte azonban ez nem fog menni.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet