BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiderült, hány civil szervezet nyert támogatást

Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert ez évre szóló működési támogatást a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

2014. január 28. kedd, 15:39

Fotó: Napi Gazdaság / Pelsőczy Csaba
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Latorcai Csaba sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2527 nyertes szervezet között több mint másfél milliárd forintot osztanak szét. Működési támogatásra hétezernél is több civil szervezet pályázott, tehát minden harmadik pályázó támogatásban részesül - tette hozzá. Latorcai Csaba közlése szerint a támogatások negyedmillió és hárommillió forint közöttiek.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet