Az Equilor szakemberei szerint a hitelmegállapodás megkötése után tovább csökkenhetnek a magyar kötvényhozamok, amivel évente akár 400 milliárd forintot is megtakaríthat a költségvetés. Magyarország várhatóan a következő években is vonzó befektetési célpont lesz a nemzetközi befektetők számára, az IMF-megállapodás után pedig akár 100-150 bázisponttal is mérséklődhetnek a kötvényhozamok. A megállapodással akár évi nettó 400 milliárd forintot is megtakaríthat az ország hosszabb távon a kedvezőbb hozamszintek miatt - ismertette. Hozzátette, hogy a megállapodásnak köszönhetően a jegybanki alapkamat még az év végéig 6,25 százalékra csökkenhet. Idén alapvetően 280-300 között ingadozhat az euró árfolyama, majd jövőre 300 környékére, 2014-ben pedig 300 fölé, akár 320-ig is gyengülhet a forint\" - emelte ki Szántó.
