- A Széll Kálmán Terv munkaerőpiaci céljai eléggé ambiciózusak, több mint évi 200 milliárd forint megtakarítást szeretne találni a kormány ezen címszó alatt. Reális ez az összeg?
- A részprogramok és az előirányzatok ismerete nélkül magam sem tudom, hogy miképp lehet ennyi pénzt találni. Főleg, hogy rövid távon több költségnövelő intézkedés is szóba kerül, például a közmunkaprogramok. Ám változtatni kell azon a felfogáson, hogy nem kell feltétlenül dolgozni, mert úgyis juttat az állam segélyt. Ezen a területen fontos, hogy mindenkihez eljusson a kormány üzenete: aki egészséges, annak dolgoznia kell. Hosszabb távon - a célul tűzött 70 százalékos foglalkoztatási ráta elérésével - ez pedig tetemes pozitív hozadékkal jár: azon túl, hogy a kevesebb segély tehermentesíti az államháztartást, a több foglalkoztatott nagyobb adóbevételt biztosít, az externális hatások pedig javítják az egészségügyi mutatókat és csökkentik a bűnözést.
A "menekülőpályák" szigorítása tovább már nem odázható
- A közmunkaprogramok kulcsszerepet játszanak a tervekben. Véleménye szerint ezek mennyire biztosítják azt, hogy lejártukkor ne újra a munkanélküliek sorait szaporítsák az alkalmazottak?
- Nem kizárt, hogy ezek az emberek újra kivonulnak a munkaerőpiacról, de egyrészt mindenképp meg kell próbálni visszavezetni őket, másrészt a jelenlegi állapotokhoz képest egy közmunkaprogram is nagy előrelépés lenne. A generációs problémákra is megoldást kínál, hiszen a gyermekek jó példát tanulnak el szüleiktől, ezzel megakadályozva a munkanélküliek újratermelődését. Alapvetően a probléma gyökere az, hogy a rendszerváltás után 1,5 millió ember szelektálódott ki a munkapiacról - egy részük kétségívül feleslegesen foglalkoztatott volt -, akik menekülőpályára mentek - rokkantnyugdíjasok, feketemunkások, korai nyugdíjazottak lettek - és azóta sem tértek vissza a munkapiacra. Ez okozta, hogy a korábbi 5 millió fős foglalkoztatotti létszám ma a 4 milliót sem éri el. Be kell látni, ha 200-300 ezerrel szeretnénk rövid távon emelni a foglalkoztatottak létszámát, akkor az eddig alkalmazott piaci módszerek nem működnek - ezért tartom ezt jó lépésnek. Persze az ördög a részletekben rejlik.
- A kormány rendesen „nekiment" a rokkantnyugdíjasoknak. Maga szerint van ennyi tartalék a rendszerben?
- Az tény, hogy a rokkantnyugdíjasok aránya Magyarországon magasabb, mint az uniós átlag, ám véleményem szerint akkora tartalékok nem rejlenek a rendszerben, mint amiről a kormány beszél. A rokkant nyugdíjban részesülők nagy része már eleve a korhatár felett van és kétlem, hogy visszamenőlegesen tömeges rehabilitációkat lehetne végrehajtani. Ám ez is az egyike a fentebb említett „menekülőpályáknak", ezért van szükség a szembenézésre és a szigorításra. Az anyagi előnyökön túl pedig komoly lélektani jelentősége is van: az embereket nagyban irritálja, hogy vannak akik leszázalékoltatják magukat - annak ellenére, hogy munkaképesek - majd alkalmi munkákat továbbra is vállalnak. De ez hasonlóan igaz a korai nyugdíjazásra is.
- Egyetért a megszüntetésére irányuló tervekkel?
- Igen. Számos olyan ember van, aki ugyan olyan szervnél dolgozik, ahol erre jogosult, ám sosem végzett megterhelő munkát, mégis nyugdíjba vonul, ami mellett pedig újabb állást vállal. Itt rendszert lehetne teremteni, például irodai munkára beosztani azokat, akik már meghaladtak egy adott korhatárt. Ha valaki pedig veszélyes vagy káros munkát végez, akkor ez ne a nyugdíján, hanem a fizetésén látszódjon meg.
Megvalósítható a nyugdíjkassza egyensúlya
- Véleménye szerint mennyire reális elképzelés a nullszaldós nyugdíjkassza?
- Ehhez első lépésként meg kéne teremteni az egyéni számlás rendszert. Azt ugyan nyilvántartja a jelenlegi szisztéma is, hogy ki hány évet és milyen fizetés mellett dolgozott le, ám azt nem, hogy ez idő alatt mennyi volt a nyugdíjcélú befizetése. Ezzel megbízhatóbban lehet előrejelezni a kassza egyenlegének alakulását és igazságosabbá tenné a rendszert, hiszen a befizetésektől függne az egyén jövőbeni nyugdíja. Ezt követően - a magánkasszák kiesésével - egy 200 milliárdos rés befoltozására van még szükség. A korai és rokkantnyugdíjazás átalakítása után már csak kis szigorító lépésre lesz szükség a nullszaldóhoz, tehát reálisnak tartom. Az állami rendszer mellett pedig további lépéseket lehetne tenni az öngondoskodás ösztönzése érdekében.
- Milyen lépésekre gondol?
- Egy nyugat-európai példával élnék. Egyes nagyvállalatok olyan konstrukciókat ajánlanak fel alkalmazottaiknak, hogy egy önkéntes kasszába utalják át a járulékokat, amiben maga a vállalat is részesedéssel bír. Ezt beruházásra tudják fordítani, azaz a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel szemben a cég jobban tudja kamatoztatni saját befizetéseit, miközben a munkavállaló magasabb nyugdíjra számíthat.
- A kormány a tervekben visszavonta korábbi ígéretét és mégsem csökkenti egységesen 10 százalékra a társasági adót ugyanakkor meghosszabbítja a pénzintézeti különadót. Ez mennyire vetheti vissza a magyar vállalatok versenyképességét?
- Eleve nem tartottam nagy előnynek a 10 százalékos kulcsot, mert egyrészt a nyereséget könnyen lehet másképp könyvelni és így kibújni a magasabb kulcs alól, másrészt a 19 százalék amúgy sem nagyon magas. Ezt a pénzt viszont az államadósság csökkentésére fordítja a kabinet, amivel többet nyerhetünk, mint az egységes kulccsal. A bankadót viszont már problémásabbnak tartom, bár a 90 milliárd forint nem kimondottan magas.
Radikális átalakítás kell a felsőoktatás finanszírozásában
- Miképp reagálhat a munkapiac arra, hogy 15 évre csökkentik a tankötelezettséget?
- A kormány eredeti szándéka érhető, azaz az iskolák megszabadulhassanak azoktól a tanulóktól, akik már számos alkalommal kényszerültek évismétlésre, de eddig nem lehetett őket eltanácsolni. Azonban ők szakképzettség nélkül kérdéses, hogy mire mennek a munkaerőpiacon.
- A felsőoktatás átalakításáról is nap mint nap újabb és újabb híreket lehet hallani. Mennyire támogatja a létszám csökkentési terveket?
- Ez a probléma is visszavezethető a rendszerváltozás után megnyílt „menekülőutakhoz": a munkanélküli fiatalokat inkább a felsőoktatásba irányították át, hiszen addig sem jelennek meg állástalanként a munkaerőpiacon. Mára azonban már ott tartunk, hogy szinte annyi hallgatót vesznek fel egy évben, mint ahány gyermek születik. Ez túlzsúfoltságot és alacsony színvonalat okoz. Olyan támogatási rendszert tudnék ezért pártolni, amelyik csak az ország 10-12 legfőbb intézményét támogatja. A többi főiskola, egyetem a piacról lesz kénytelen megoldani a finanszírozást ellenkező esetben alakuljon át szakképzési központtá. A felpuhulás azonban itt is fenyegető, hiszen sok kormánypárti képviselő számos vidéki, főiskolával rendelkező városból érkezett és ezen intézmények lobbija is erős.
- Az egészségügy reformja kapcsán is sok még a tisztázatlan kérdés, ám felmerül a félelem, hogy a gyógyszerkassza átalakítása a fogyasztókat és a gyógyszercégeket terheli majd.
- Az tény, hogy a 360 milliárd forintos kasszához képest a 120 milliárd magasnak mondható. A kormány viszont a gyógyszerkereskedelmi szektort célozza meg, és nem a termelőket vagy a vásárlókat akarja tovább terhelni.
- A reformcsomag részletei még nem ismertek, a kormány júliusra vagy jövőre ígéri ezeknek a kidolgozását. Nem véli, hogy ez időhúzás?
- Az mindenképp pozitívum, hogy a kormány 10 hónap után tényleg arról beszél amiről kell, valós a helyzetértékelés és vannak tervek. Eddig ugyanis azt hallottuk, hogy az adócsökkentés fellendülést hoz és a 4-6 százalékos növekedés lehetővé teszi a válságadók kivezetését és kiegyensúlyozottá válik a költségvetés. Ez egy hibás gondolat volt. A mostani terv négy sarokszámra épül: 65 százalékra süllyedő GDP arányos államadósság 2014-re, 1,9 százalékra csökkenő deficit, évi közel 900 milliárdos megtakarítás és az újraelosztási arány 3-4 százalékpontos csökkentése. Ezek nagyon ambiciózus és jó tervek, mindazonáltal reálisak is. Az viszont tényleg negatívum, hogy nincsenek részletesen kidolgozott lépések, ám úgy tűnik, hogy némi késlekedéssel ugyan, de a helyes irányba indulunk el. Majd meglátjuk, hogy a kompromisszumok és a finomhangolás során milyen változások történnek. A siker túlnyomórészt ezektől függ: milyen lesz a végrehajtás és a kormány mennyire eltökélt. Sok csoportérdek ugyanis ütközik a tervezett módosításokkal, kérdés, hogy mennyire lesz képes csillapítani a kabinet a társadalmi feszültségeket.
