Jó hír a magyar gazdaság számára, hogy a német konjunktúra történelmi csúcsok ér el, így az exportvezérelt magyar gazdaság az idén három százalékkal nőhet - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Az EU periférikus tagállamai viszont recesszióval küzdenek. Részben a hazai fogyasztás gyorsabb fordulatának köszönhető, hogy a magyar gazdaság tavalyi növekedése elérte 1,4 százalékot, ezen a bázison megalapozottnak tűnik a kormány három százalékos GDP előrejelzése. Így Magyarországnak hosszú idő után esélye van arra, hogy elérje régiós növekedési átlagot - igaz, ez inkább 2012-re várható.
Magyarországon erőteljes beruházási aktivitás indult meg, a cégek ezeket a fejlesztéseket működőtőkéből valósítják meg - ezért nem látható a hitelezési piacon - vélekedett az elemző. A bejelentett nagy autóipari beruházások óriási lökést adnak az összes beruházásnak. Ha pedig arra számíthatunk, hogy a válságadókat a kormány kivezeti, akkor 10 százalékos nyereségadó mellett, nincs értelme multiknak a beruházásokat visszafogniuk, ezért eltúlzottak a kivonulással való fenyegetések. Ugyanakkor a kormányzati ködösítés ebben a kérdésben hiba volt.
A mezőgazdaság és az építőipar visszahúzó erő
Az elemzők szerint a növekedés fokozatosan gyorsul, de jelenleg a mezőgazdaság és az építőipar húzza vissza a magyar gazdaságot. Az ipari termelés már óriási mértékben növekszik, 2010 decemberében akár 20 százalékra is gyorsulhatott a termelés, az idén pedig éves átlagban 11 százalékos, 2012 pedig pedig tíz százalékos növekedés várható, köszönhetően az új kapacitások beindulásának - amelynek zászlóshajója a kecskeméti Mercedes gyár lesz. Az építőipar 2012-re kijöhet a recesszióból - ami további lökést adhat a növekedéshez.
Az infláció meglódulása nem csupán magyar jelenség, a közös gyökerek az energiahordozók és az élelmiszerárak, amihez még hozzáadódnak a helyi sajátosságok. Magyarország esetében belső inflációs nyomás nem tapasztalható - még a keresleti oldalon sem - a növekvő fogyasztás ellenére.
Az MNB azzal indokolja kamatemelését, hogy az inflációs várakozások Magyarországon könnyebben beépülnek a várakozásokba - mondta Oszlay András. A Takarékbank elemzői szerint 2011 végére közel kerülhet a három százalékos inflációs célhoz, így éves átlagban a tavalyi 4,9 százalék után az idén 3,8 százalékkal nőhetnek az árak. A cég 2012-re 3,2 százalékos éves pénzromlást vár, vagyis az még az inflációs cél felett maradhat.
A forint jelenleg nem tűnik gyengének - ezért a kamatemelések érdemben már nem erősítik a forintot. A forint árfolyamára pozitív hatással lehet a fiskális reformok bejelentése és végrehajtása.
Az elemzők szerint az idei költségvetési cél kényelmesen teljesíthető, vagyis a GDP három százaléka alá redukálható az államadósság látványos csökkentése mellett.
