A mezőgazdasági termelők négymillió, míg az élelmiszerfeldolgozók 120-130 millió forintos segítséget igényelhetnek majd - jelentette be Szabó Csaba a mezőgazdasági bizottság mai ülésén, amikor a képviselőket tájékoztatta a kármentesítés menetéről.
A vidékfejlesztési miniszter már aláírta azt az uniós szabályokkal összhangban lévő rendeletet, amely átmeneti jövedelempótló támogatást biztosít majd azoknak a károsult termelőknek, akiket érintett a vörösiszap katasztrófa.
Mint mondta, ez az átmenti jövedelemtámogatás várhatóan az elszenvedett károk, és a kieső jövedelem és árbevétel egy részét fedezi majd. Az átmenti segítséget december 1-8. között igényelhetnék a termelők.
A miniszteri biztos tájékoztatása szerint zajlik a földtulajdonosok felkutatása és tájékoztatása a kárenyhítéssel kapcsolatos lehetőségeikről. Emellett rövidesen megkezdődik a Marcal és mellékvízfolyásai mélyvizi medrében lévő vörösiszap eltávolítása is.
