BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megkezdte a kárfelmérést a vidékfejlesztési tárca

A minisztérium munkatársai megkezdték a mezőgazdasági károk felmérését - közölte Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszer kormányszóvivői tájékoztatón.

2010. június 14. hétfő, 13:12

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ár és belvízzel elöntött területek nagysága meghaladja a 166 ezer hektárt. Az elhullott állatok járványügyi kockázatai miatt elrendelt laborvizsgálatok kizárták a lépfene járvány kockázatát, ennek ellenére a szarvasmarhák oltása folytatódik.

Eddig a mintegy 12,5 ezer állatból mindössze 960-at oltottak be a hatósági állatorvosok az árvíz sújtotta területeken. Folytatódik az elhullott állatok tetemeinek ártalmatlanítása is.

A miniszter emellett azt is bejelentette, hogy a visegrádi országokkal közösen kezdeményezzük majd az évi egymilliárd eurós Európai Szolidaritási Alap forrásainak összehangolt igénybevételét.

A tárca vezetője a Napi érdeklődésére megerősítette, hogy terveik szerint a teljes árvízvédelmi és vízgazdálkodási rendszert felülvizsgálnák, és mind az irányítást,  mind a finanszírozást egy kézben összpontosítanák.

Emellett ismertette a közeljövőben tervezett agráriumot, vidékfejlesztést  és környzetvédelmet érintő kormányzati intézkedési terveket. Megemlítette - a jelenleg a parlament előtt lévő - gyszerűsített foglalkozásról szóló törvényt, amely a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási rendszert úgy alakítaná át, hogy az jobban szolgálja vidéki életminőség javítását, a vidéki kis- és mikrovállalkozások fejlődését. 

A másodlagos élelmiszerellenőrzési rendszer felállításának, az élelmiszerbiztonsági és a fogyasztóvédelmi rendszer erősítésének szükségességére is kitért. Ennek keretében a közeljövőben módosítják az illetéktörvényt, annak érdekében, hogy a családon belüli gazdaságátadást ne terhelje adó.

Csökkentenék a gazdák adminisztrációs terheit is, ahogyan a beruházásokhoz szükséges környezetvédelmi engedélyekkel kapcsolatos terhek, illetve jogszabályok mennyiségét is. Többek között az egyedi hulladékgazdálkodási tervek szabályainak enyhítését említette.

Nagy Anna kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gáz- és áramszolgáltatókkal megkezdte a kormány az egyeztetéseket, de a következő egy-két hétben, amíg le nem zárulnak a tárgyalások, nem kívánnak ezzel kapcsolatban bővebbet mondani.

Mint mondta, megvizsgálják a köztársasági elnök kifogásait és észrevételeit a megfontolásra visszaküldött kormánytisztviselői jogállásról szóló törvénnyel kapcsolatban. Még nem tudni, hány módosítása lesz, azonban a kormány mindenképp megtartaná a törvény szellemiségét, az olcsóbb közigazgatás létrehozása érdekében - válaszolta a kormányszóvivő újságírói kérdésre.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet