A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Gazdasági szempontból valószínűleg őszig nem számíthatunk nagyobb változásokra: beindításuk egyrészt hosszabb időt igényel, másrészt pedig úgy tűnik, nem tud és nem is kíván az új kormány komolyabb lépéseket tenni az önkormányzati választásokig - mondta el a Napinak Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
A Fidesz már korábban egyértelművé tette, hogy a kormányzati hatékonyság érdekében a korábbi hagyományoknál kisebb kabinetet tervez létrehozni, ami aligha valósítható meg tárcák összevonása nélkül - tudtuk meg Böszörményi Nagy Gergelytől, a Nézőpont Intézet vezető elemzőjétől. A kisebb kormányzatot, parlamentet és önkormányzatokat célzó intézkedések előnye, hogy népszerű és régóta halogatott döntések, így a választás utáni hónapokban növelhetik a kormánypárt támogatottságát.
A leendő ellenzék nem vagy csak népszerűtlen érvelés mentén tudná elutasítani ezeket, a gyors reagálás pedig elejét veheti a Jobbik további erősödésének is - hangsúlyozta Böszörményi. Kiszelly Zoltán politológus szerint őszig a strukturális reformok kereteit dolgozhatja ki a kormány, az önkormányzati rendszer átalakításával pedig elsősorban a leendő ellenzék elől vennék el annak lehetőségét, hogy a helyi testületekben vészeljék át a következő időszakot, az ottani erőforrásokra támaszkodva támadják a kormányt.
A kormányzás első időszakát a választók egy részére jellemző csodavárás, illetve a szűk költségvetési és gazdaságpolitikai mozgástér között feszülő ellentét határozza majd meg Juhász Attila, a Political Capital Institute igazgatóhelyettese szerint. Ennek feloldására a Fidesz gyors és látványos intézkedések formájában mutathat fel politikai cselekvést, amit segíthet a tágabb értelemben vett politikai mozgástér szélessége - fejtette ki.
Politikai és társadalmi területen tevékeny időszakra számíthatunk Antal szerint is. Orbán Viktor pénteki kijelentéseivel elkezdte konkretizálni azokat a kérdéseket, amelyeket e két szegmensben szeretne véghezvinni: elsősorban az általuk Gyurcsány-korszaknak nevezett időszak feltárását, az elszámoltatást. E folyamat nagy része az elemző szerint őszig be is fejeződhet, ezt követően elindulhat a kormányzás érdemi, szakmai része.
Az első időszakban biztosan fontos szerep jut majd a visszamutogatásnak és az elszámoltatásnak, a Fidesz a költségvetés helyzetét feltáró bizottság révén igyekszik majd elmagyarázni választóinak, hogy miért nem lehet azonnali jóléti intézkedéseket bevezetni - véli Juhász. Az alkotmányos berendezkedés időigényes és bizonytalanságot keltő felforgatása aligha lenne racionális lépés a leendő kormány részéről - tette hozzá -, hiszen hatalmát éppen a fennálló keretek megerősítése, intézmények kormány alá rendelése, illetve kormányközeli személyekkel való feltöltése révén maximalizálhatja.
Kiszelly szerint a nyár folyamán ki kell derülnie, hogy a költségvetési keretek nem teszik lehetővé a sok szavazó által várt intézkedéseket, így ez az 500-800 ezer fős tömeg először pártolhat el a kormánytól. Ha augusztus végéig, szeptember elejéig a kormánynak sikerül kihúznia a jelenlegi keretek között, egy akkor megtartott - előrehozott - helyhatósági választás után már politikai ár megfizetése nélkül kezdődhetnek a valós átalakítások.
A pénzügyi mozgástér bővítését az IMF-fel és az EU-val való új megállapodásra törekvés jelentheti. Az újratárgyalások azonban Antal Attila szerint szintén későbbre tolódhatnak, mivel az ezekből adódó esetleges kudarcokat nem vállalhatja fel kormányzása első időszakában a Fidesz. Jelentős szerep juthat a közbiztonság látványos növelésének, a rendőrség megerősítésének, valamint a szélsőségesek elleni fellépésnek is - emelte ki Juhász.
