A Napi Gazdaság cikke
Áprilisban a munkaügyi központoknál, már "csak" 3,9 ezer fős csoportos létszámleépítést jeleztek a munkáltatók, ami a legjobb adat az elmúlt év decembere óta. A legjelentősebb létszámcsökkentésekre immár az ország keleti felében kerül sor, a Dunántúlon stabilizálódni látszik a helyzet.
A gazdasági és pénzügyi válság által talán legjobban meggyötört közép-dunántúli régióban jelenleg mintegy 700 fős csoportos létszám-leépítési szándékról tudnak. Ráadásul erre szinte teljes egészében Komárom-Esztergom megyében kerül sor. A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központnak jelenleg 182, a dél-dunántúlinak pedig mindössze 102 fős csoportos létszámleépítésről van tudomása, miközben néhány hónapja még mind a két régióban több ezer fős leépítésekről voltak kénytelenek beszámolni. Fejér, Veszprém, de főként Komárom-Esztergom megyében ma elsősorban a 150 fő alatti létszámmal működő kis- és középvállalatok rontják a statisztikát.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központban úgy vélik, javul a helyzet, de az állástalanok száma - például a külföldről, illetve az ország más részeiről ide áramló munkaerő miatt - még mindig nő. Tetézi a gondokat, hogy az államilag támogatott munkahelyek (a közhasznú foglalkoztatás kivételével), a bejelentett új álláshelyek száma sem szaporodik, sőt a legtöbb térségben még mindig csökken. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy egy-egy meghirdetett álláshelyre olykor több százan is jelentkeznek.
A Dél-Dunántúlon - ahol egyébként jelenleg hivatalosan több mint 72 ezren vannak munka nélkül - jelenleg 3-4 ezer szabad álláshelyről tudnak, ráadásul a vállalkozások jelentős része csupán 4-6 órás elfoglaltságot kínál.
Kozma Péter, a több dunántúli megyében is munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó Pannónia 2005 Foglalkoztatás Szervező Kft. főmunkatársa elmondta: mintegy nyolcvan közép-, illetve nagyvállalati partnerük közül idáig hatvan jelezte, ha a tervek szerint sikerül zárni az első félévet, ismét bővítenék a foglalkoztatottak számát.
Az előrejelzések szerint a társaságok többsége egyelőre csak nagyon szolid mértékű létszámbővítésben gondolkodik, minden második ügyfelük bérelt munkaerőt szeretne. A szakember szerint az már egyértelműen látszik, hogy dinamikusan nő az érdeklődés - például a pénzügyi szektorban - a különböző ügynöki munkát végző emberek iránt, de az ingatlanközvetítéssel foglalkozó cégek is százával kerestek és vettek fel embereket az elmúlt időszakban. Ezeken a területeken persze óriási a fluktuáció.
