Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Válság, válság, válság - minden vagyonos és vagyontalan számára következményekkel jár, csak az a kérdés, hogy milyennel. Az elmúlt évi 100 leggazdagabb kiadványban bemutattuk, hogy milyen előnyöket és hátrányokat tulajdonítanak az emberek a gazdagságnak. Ebben az évben a gazdasági környezet egyértelműen „adta" a feladatot: most azt nézzük meg, hogy milyen stratégiát választottak a gazdagok a válsághelyzetben.
Előbb azonban érdemes áttekinteni, hogy az idén mekkora vagyon tulajdonosa tekinthető gazdagnak, és ez a megítélés változott-e az elmúlt évhez képest.
A tavaly mért 250 milliós átlagos gazdagsághatár erre az évre 300 millió fölé „inflálódott" (314 millió), de mint oly sokszor, az átlagok most is csalókák: a növekedés kizárólag abból adódik, hogy idén többen voltak, akik az igazi vagyon alsó határát milliárdban és nem millióban mérték. Minden más kategóriában viszont éppen ellenkező tendencia érvényesül: csökkenést tapasztalunk, különösen éppen a legszerényebbek között. Nagymértékben nőtt (7 százalékról 17 százalékra) azok aránya, akik már tízmillió forintos vagyont is jelentősnek tartanak.
A tavalyi eredményekhez képest még nagyobb eltérést és a jelenlegi gazdasági helyzetet drámaian tükröző eredményeket mutattak a megkérdezettek saját gazdagságuk határát firtató kérdésre adott válaszai (Az ön számára mekkora vagyon jelentené a gazdagságot?). A tavalyi 90 milliós érték erre az évre 75 millió forint alá süllyedt, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a már az 5-10 milliós vagyont is a gazdagság netovábbjának érzők aránya megduplázódott: 20-ról 40 százalékra nőtt. A jelenség mögött a kiürülő tartalékok, a megtakarításra való képtelenség és „a legkisebb is számít" szemlélet fedezhető fel.
A válság vesztesei
A gazdasági válság hatásáról szóló bevezető kérdésünkre (Véleménye szerint a tehetősebbeket vagy a szegényebbeket érinti nagyobb mértékben a jelenlegi gazdasági válság Magyarországon?) meglehetősen egyértelmű választ kaptunk: a megkérdezettek átlagosan háromnegyede (78 százalék) a szegényebbeket tartja a válság igazi veszteseinek.
Veszteségen ugyanis nem egyszerűen az anyagi veszteség mértékét, az elvesztett, semmivé vált vagyon nagyságát értik, sokkal inkább a vagyonvesztés következményét: azt, hogy milyen módon és mértékben érinti a veszteség okozta hiány a személyt és a családját életmódjában és egzisztenciájában. Természetesen nagyságrendekkel súlyosabb következményekkel kell számolni, ha a havi konyha- és rezsipénzt tízezrekben és nem százezrekben mérik. Ezt támasztja alá, hogy minél magasabb iskolai végzettségű valaki, annál jobban „érti" a kérdést: a legfeljebb nyolc általánost végzettek közül csupán hat százalék gondolja úgy, hogy a gazdagoknak nagyobb az érintettsége a válságban, míg a legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők közül már minden negyedik-ötödik gondolkozik így (23 százalék).
„Fél szegénytől a gazdag - gazdagtól fél a szegény..."
A jelentős vagyonnal rendelkezőknek és az átlagosan élőknek tulajdonított viselkedési stratégiák között óriási eltérés tapasztalható. A megkérdezettek válaszaiból meglehetősen apokaliptikus kép tárul elénk. Eszerint a gazdagokat leginkább az önös érdekek irányítják, amikor vagyonukat próbálják menteni. Ráadásul mindezt hideg fejjel, érzelmek nélkül teszik. A válaszadók úgy gondolják, hogy a gazdagokat nem viseli meg érzelmileg a válság, és különösebben tanácstalannak sem tartják őket ebben a helyzetben. Ám amikor az átlagos lakosságról (tulajdonképpen saját magukról) nyilatkoznak a válaszadók, egészen más kép bontakozik ki: a végtelenségig elkeseredett, ugyanakkor tanácstalan, hosszú távra tervezni képtelen emberek víziója. Ennek alapján elmondható, hogy a vagyonosokat a közgondolkodás a hatalom birtokosaival azonosítja, míg az átlagosan élőket (a „népet") az alárendelődés, a kiszolgáltatottság jellemzi.
Érdekes ebben a képletben, hogy a helyzetből kiutat jelentő összefogást és közös megoldáskeresést egyik csoportra nézve sem tartják különösebben jellemzőnek. A válaszadók csupán nem több mint negyede feltételezi bármelyik csoportról, hogy közösen, egymást támogatva próbál kiutat találni. Ha mélyebbre nézünk az adatokban, a kép még sötétebb: száz válaszadóból csupán hat gondolja, hogy mindkét csoportra jellemző az összefogás, a közös megoldáskeresés. Ezzel szemben viszont hatszor annyian vannak (36 százalék) azok, akik szerint ez az attitűd egyik csoportot sem jellemzi. Logikus feltételezés lenne, hogy az átlagosan élők számára csupán egyetlen út marad: a racionális döntéshozatal (44 százalék). A tervező, előrelátó magatartást ugyan a vagyonosakra is hasonló mértékben tartják jellemzőnek (48 százalék), ám nem ebben vélik felfedezni a tehetősek legfőbb stratégiáját: ők inkább erőből vagy még inkább hideg fejjel, eszképista módon kezelik az ügyet, ha a nekik tulajdonított stratégiákat értelmezzük. Az átlagos lakos tehát lényegében nagyot sóhajt és cinikus vállrándítással, sokat sejtető szemhunyorítással csak annyit mond: szegény gazdagok...
piackutató, Hoffmann Research International
A közvélemény-kutatás online-kérdezéssel, ezer fő bevonásával történt az NRC NetPaneljének segítségével irányított, véletlen mintavétellel. Az adatfelvételt 2009. március elején végeztük. Az ezerfős minta a 18-69 éves, legalább hetente internetező lakosság összetételét tükrözi. Az adatokat a válaszadó neme, a korcsoport, a településtípus, a végzettség és az internetezés helye alapján súlyozással igazítottuk a teljes internetező lakosság arányaihoz. A kérdőívet és az elemzést a Hoffmann Research International készítette.
