Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága 11:6 arányban támogatta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt miniszteri kinevezését.
Varga István a bizottsági meghallgatáson elmondta: a válságkezelés és befektetői bizalom megteremtése mellett kiemelt feladatának tekinti a jövőépítést, amelynek fontos része az európai uniós források gazdaságba való bevezetése.
Az MTI-Eco beszámolója szerint a jelölt kiemelte: a minisztérium célja, hogy 2009-ben a jelenlegi 2100 milliárd forintról 3400 milliárdra növeljék a támogatói döntések nagyságát.
Korábban az önkormányzati és területfejlesztési bizottságában szorosabb eredmény született: a tagok közül 15-en támogatták, 14-en viszont ellenezték Varga kinevezését.
E bizottsági meghallgatáson Varga kiemelte: a tárca feladata a kormány válságkezelő tervének végrehajtása, a munkahelyek megvédésének, munkahelyek teremtésének segítése, a bizalom, az átláthatóság megteremtése.
A területfejlesztésről szólva elmondta, hogy az Országos Területfejlesztési Koncepciót (OTK) és a területfejlesztési törvényt érvényesítve továbbra is a folytonosság valósul meg.
A miniszterjelölt szerint a területfejlesztésben a decentralizációt, a területi szempontokat érvényesítik, továbbá erősíteni kívánják a kistérségeket.
Hangsúlyozta: folytatódnak a terület- és településrendezési folyamatok, hogy településeken a befektetők számára befogadó környezet álljon rendelkezésre. A tárca feladatnak tekinti a felkészülést Magyarország 2011. évi EU-elnökségi időszakára.
Az építésügy kapcsán a jelölt kiemelte a hamarosan kormány elé kerülő gyorsítás II. nevet viselő programot, amely célja a jövőben megfékezni az építőipari lánctartozást, valamint meg kívánják erősíteni az építési felügyeletet. Utalt arra, hogy az építőipari számára 1800 milliárd forint fejlesztési megrendelése lesz.
A képviselők hozzászólásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy az euró forintárfolyamának változása növeli a beruházások költségeit. Válaszában a miniszterjelölt elmondta, hogy ilyen esetekben megvizsgálják a kialakult helyzetet, és jogos felvetés esetén segíteni igyekeznek.
