A Napi Gazdaság cikke.
A Dunántúlon a ruha- és a textil-, valamint az építőipari cégek - azaz a KSH legfrissebb statisztikája szerint arányosan a legnagyobb leépítésekkel sújtott vállalkozások - szenvedik meg a legnagyobb mértékben a recessziót, de nem rózsás a helyzet a fafeldolgozó iparban, illetve a bútorgyártással foglalkozó cégeknél sem.
Az adatok szerint ezen ágazatok vállalkozásainak csaknem negyede csőd közeli helyzetben van, s csupán a harmaduk képes kisebb mértékű létszámcsökkentéssel a felszínen maradni, illetve jelképes béremeléssel nagyobb teljesítményre ösztönözni dolgozóit.
A túlélését küzdünk - nyilatkozta a Napi-nsk Horváth Balázs, a 120 dolgozót foglalkoztató Alba-Ház Építőipari Elemgyártó és Kivitelező Kft. műszaki igazgatója. Az egyre kevesebb megrendelés miatt a cégtől tavaly mintegy 40 embert bocsátottak el, igaz, a legkiválóbbak 3-6 százalékos béremelést kaptak, ezáltal a havi bruttó átlagkereset a cégnél elérte a 128 ezer forintot. (Három éve még mind a 180 dolgozó átlagosan 8 százalékos béremelésben részesült. ) Karácsony előtt viszont azt közölték az alkalmazottakkal, hogy egy háromhetes leállást követően március közepéig 6 órában tudják foglalkoztatni őket. Mivel újabb jelentősebb megrendelést nem kaptak, nem kizárt, hogy a jelenlegi létszám mellett a betonüzemben még a 6 órás foglalkoztatás sem lesz tartható.
Tavaly augusztustól szinte valamennyi vevőnk jelezte, hogy csökkenti megrendeléseit, de olyanok is voltak szép számmal, akik közölték, nem tartanak tovább igényt a munkánkra - mondta Szép Lajos, a TE-FA Bútoripari Alkatrészgyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A jelenleg még mintegy 240 dolgozót foglalkoztató cég rendelésállománya az elmúlt öt hónapban csaknem a felére csökkent. Októberig 35, az év végéig pedig további 25 dolgozójuktól váltak meg. Pillanatnyilag is "félgőzzel" termelnek: január 15-étől bevezették a négynapos munkahetet. Az ügyvezető igazgató közölte: tavaly év elején még átlagosan négyszázalékos béremelést tudott adni minden dolgozónak a 114 ezer forintos bruttó átlagkeresetet biztosítani képes cég, az idén viszont teljesen bizonytalan a helyzet.
