A NAPI Gazdaság cikke
Évente hozzávetőleg hatvan protokolleseményt szerveznek a Parlament épületében, ezeken négyezren vesznek részt. A Gála Party legkorábban 2008 tavaszán emelheti majd az árait, évente átlagosan legfeljebb 6 százalékkal – tudtuk meg Nagy Zoltántól, az OH gazdasági főigazgató-helyettesétől. A cég nettó 144 millió forintos ajánlattal a Bonus Party Service Kft.-t megelőzve nyerte meg az Országgyűlés Hivatala (OH) erre kiírt közbeszerzési eljárását.
A Gála egyébként 2003 áprilisa óta a parlament gasztronómiai beszállítója, ez elsősorban fontos presztízsmegbízást jelent a társaságnak – mondta Kusnyár Gábor, a Gála országházi egységének vezetője. (A Gála előtt, 1991-től 2003-ig a Taverna Szálloda és Étterem Rt. volt a Parlament beszállítója.) A partiszervizcég a közbeszerzési eljáráson ugyanakkor megszerezte az Országház két büféjének, valamint éttermének üzemeltetését is, amelyekben a fogyasztást természetesen nem az OH állja, hanem a képviselők és a munkatársak maguk fizetik számláikat. (Az ülésnapoktól függően naponta 100–600 ebédet, a büfékben pedig 300-300 vendéget kell kiszolgálni.)
A kilencvenes években még legendásan alacsony árak jellemezték a Parlamentet, amelyek mára már „piacibbakká” váltak: egy szendvics 250 forintba kerül, míg egy ebédért legalább 1000-1200 forintot kell fizetni. Az olcsóság inkább a képviselői irodaház éttermében és büféjében tartja magát, ezeket az Aramark Kft. üzemelteti. Az OH a közbeszerzési eljáráson ezek szintén 2010 végéig szóló működtetésére, valamint az irodaház épületében megtartott évi mintegy 500 bizottsági ülésre kávé, tea és ásványvíz bekészítésére keresett vállalkozót, de ez az első körben eredménytelenül zárult. Az Aramark ismét pályázott, de ajánlata érvénytelen volt, vele új tárgyalást kezdett az OH. Az irodaház önkiszolgáló éttermében még lehet 300 forintért menüt vásárolni, a főételek ára pedig 400–500 forint. A büfét és éttermet naponta átlagosan 350-en keresik fel.
