Lassan indult a miniszterelnökök vitája, az első hét percben lózungokkal szórakoztatta egymást és a közönséget a volt és jelenlegi miniszterelnök. Gyurcsány azt kérte: merjünk pontosak lenni, illetve azt is megjegyezte, hogy az ország sorsa erejében rejlik. Orbán mindezek után azt kérdezte: "mit vár tőlem miniszterelnök úr"? Ezt követően "vita" alakult ki arról, hogy jókedvű volt-e Orbán legutóbbi kongresszusi beszéde. Tíz perc után még csak 3-4 szám hangzott el, kizárólag a jelenlegi miniszterelnök szájából.
Orbán szerint az áfacsökkentés a gazdagok érdeke
Az emberek nem fogják érezni az áfa-csökkentés hatásait, az csak a gazdagoknak kedvez - jelentette ki Orbán Viktor. A volt kormányfő szerint Gyurcsány hiába akarja eldönteni, hogy kinek van igaza az ország makrogazdasági állapotát illetően, csak az embereknek van igazsága, akik a gazdaság helyzetét a saját csekkeik végösszege alapján élik meg. Orbán ezután ismertette három javaslatát: az áfa-csökkentés helyett a legkisebb jövedelműek szja-kulcsát csökkentené 18-ról 13 százalékra, az intézmények, vállalkozások augusztusi gázáremelése esetében kárpótolni kellene az iskolákat és kórházakat, a harmadik lépésként pedig arra kérte Gyurcsányt, ne adja el a kormány a "repteret" (valószínűleg itt a Budapest Airport Rt. privatizációjára gondolt).
"Hogy jött ki ez az adat"? - Mi lesz a gázárral?
A három pont ismertetése után élesedett a hangnem, a családi adókedvezmény és az adócsökkentés ügyében a Gyurcsány-Orbán vita mindkét résztvevője másképpen emlékezett. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az Orbán Viktor által most is védett családi adózási rendszerben két szomszéd házban lakó gyerek támogatása között akár 11 800 forintos különbség is lehetett. "Hogy jött ki ez az adat?" - kérdezte erre Orbán Viktor. A családoknak családi adózás, a fiataloknak diákhitel, a családalapítóknak lakástámogatás, a vállalkozóknak Széchenyi-terv - Orbán szerint újszerű volt kormányának négy éve. Ezután a gázár került napirendre. Nem az adófizetők pénzéből kompenzáltuk az azt kifizetni képesek gázdíját, ehelyett szociális tarifát vezettünk be - mondta Gyurcsány Ferenc. Nem lehet egy-egy termék árát kitenni a politikai küzdelemnek - tette hozzá. A benzin áráról Ön nem tehet - ismerte el Orbán Viktor. De a gáz árát a kormány határozza meg, így dönthet bizonyos engedményekről. A gáz árát az általános áremelkedési ütemnek megfelelően kellene tartani - ezzel kérte Orbán Gyurcsányt arra, hogy "tartsák melegen" az ártámogatás gondolatát. Mi ketten lényegesen többet kapunk ártámogatásban, mint akiknek kicsi a keresete, ezért inkább családtámogatásban támogatjuk a szegényeket - válaszolt Gyurcsány - de "Önnek majd adok támogatást, ha kér".
A hivatalban lévő miniszterelnök ehhez annyit tett hozzá, hogy "a költségeket nem mi diktáljuk, és ha ezeket nem érvényesítjük az árakban akkor az olyan csődhelyzetekhez vezet, mint amilyenbe a MÁV-ot és a BKV-t hozta az Orbán-kormány." Orbán szerint inkább a veszteséges állami vállalatokat kellene átalakítani, ahelyett, hogy veszteségüket a polgárokra terhelnék.
Mégis kitört a számháború
A volt és jelenlegi miniszterelnök vitájában a nyugdíjak kapcsán előkerültek a grafikonok: Orbán szerint kormánya idején 22,3 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. "Nem a nyugdíjemelés tényét vitatom, de az Orbán-kormány három évét a 2002 utáni szocialista-szabad demokrata kormány három évével kell összehasonlítani" - 18 óra 12 perckor Orbán Viktor előzetes terveivel ellentétben mégis kitört a számháború. Gyurcsány számai szerint 1998 és 2001 között, tehát az Orbán-kormány első három éve alatt csak 11,4 százalékkal növelték a nyugdíjak reálértékét. Ne legyen egyszerre versenyző meg versenybíró is - kérte Orbán a kormányfőt. Hogy ki vezette be a nyugdíjak inflációs kosarát, azt már csak a holnapi publicisztikákból tudjuk meg - a két miniszterelnöki megszólítást jogosan használó vitázó is ennyiben maradt.
Szakértők a vitáról
Politikai elemzők szerint mindkét politikus iykezett higgadt maradni, és a várakozásoknak megfelelő álláspontot képviseltek. Kiszelly Zoltán a köztévében a vitát értékelve elmondta: a beszélgetés során a bizonytalan szavazók megnyerésére kellett koncentrálniuk a politikusoknak, akik egymást próbálták hiteltelenné tenni. Gyurcsány kompetensnek tűnt, jól rögtönzött - mondta a politikai elemző, aki szerint Orbán Viktor esetében pedig ki kell emelnei a látványos technikát. A volt miniszterelnök elmondta a három igazság (kormányé, ellenzéké, embereké) közül az emberekét képviseli. Az MTV studiójába meghívott másik szakértő, Somogyi Zoltán ehhez azt tette hozzá: Gyurcsány beszédéből az "értek hozzá", Orbán pedig az "értem az embereket" felfogás tükröződött.
