Nem vagyok makrogazdasági szakértő - ismerte el a világbanki és MSZMP KB-s múlttal is bíró Csáki Csaba. Az elsősorban agrárgazdasági szakemberként ismert MT-tag jelölt a parlament költségvetési bizottságában kijelentette: a mikrovilágot és a reálgazdaság szempontjait kívánom képviselni a Monetáris Tanácsban. Az árfolyamra vonatkozó kérdésre megjegyezte: minden exportorientált ágazatnak jobb a gyengébb forintárfolyam. Csáki hozzátette, hogy Magyarország a többi deviza-felértékelődéssel küzdő országhoz képest sokkal inkább válságként fogta fel a helyzetet.
A szakemberre két leendő kollégájánál kisebb ellenszélben bólintott rá a bizottság, holott az ellenzéktől megfigyelők - az MSZMP-s múlt miatt - elutasítást vártak. Csákira azonban a 13 MSZP-s igen mellett csak 9-en mondtak nemet, hárman tartózkodtak. Elképzelhető, hogy a Fidesz által delegált politikusok szívét az lágyította meg, hogy a szakember közölte: akkor is elvállalta volna az MT-tagságot, ha arra fideszes miniszterelnök kéri fel.
