Persze ez attól függ, hogy szeptember 27-ig sikerül-e megegyeznie a koalíciós pártoknak a kormányprogramról és a kabinet összetételéről. Ha minden jól alakul, akkor Mádl Ferenc köztársasági elnök – ígéretéhez híven – szeptember 27-én megnevezi a miniszterelnök-jelöltet, az MSZP reményei szerint pedig már 30-án sor kerülhet az új kormányprogramról és Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásáról szóló szavazásra, majd négy nap múlva a tárcák vezetőinek eskütételére. Hivatalos források ugyan nem erősítették meg, de a lap úgy tudja, Gyurcsány tegnap az MSZP több vezető politikusával, köztük kormánytagokkal is tárgyalt, hogy tető alá hozzák a jövő hétre tervezett koalíciós tárgyalások előtt a kormányprogramot. A megbeszélésen a minisztériumok által javasolt ötletek kerültek terítékre.
A Népszava információi szerint tegnap több kormánytaggal és mértékadó szocialista politikussal is tárgyalt az új kormányprogramról Gyurcsány. A megyei jogú városok szocialista polgármesterivel egyetértett abban, hogy a központi kormányzat helyett inkább a régióknak kellene dönteniük arról, hol milyen fejlesztésre mennyi pénz jusson. Egy másik megbeszélésen a lakhatási támogatás rendszerének kiterjesztéséről, részben a fiatalok első lakáshoz jutását segítő állami garanciaalapról tanácskozott a kormányfőjelölt. A garanciaalap lehetővé tenné, hogy a 35 év alatti családosok önerő nélkül, teljes egészben hitelből is vehessenek otthont, szemben a mai helyzettel, amikor a bankok a vételár 30-60 százalékát hajlandók csak meghitelezni.
