Az első félév során jelentősen megélénkült a nemzetközi áru- és személyszállítási teljesítmény, ami főként a nemzetközi közúti szállítás árutonna-kilométer értékének, valamint a légi személyszállítási teljesítmény gyors erősödésének köszönhető - derül ki a hivatal közleményéből.
Bár a szállított árumennyiség 6 százalékkal csökkent a közúti forgalomban, árutonna-kilométerben mérve 15 százalékkal erősödött a szektor teljesítménye, annak köszönhetően, hogy kisebb tömegű árut nagyobb távolságra szállítanak. A vízi és a vasúti szállítás esetében mind az árumennyiség, mind az árutonna-kilométer érték növekedett, ez utóbbi a vízi forgalom esetében 52 százalékkal.
A személyszállításban az utasok száma és az utaskilométer-teljesítmény egyaránt 3 százalékkal erősödött. Belföldi viszonylatban a tavalyi első féléves teljesítmény alatt maradt az utaskilométer-teljesítmény, a nemzetközi forgalomban viszont 22 százalékkal erősödött a légi személyszállítás bővülésének köszönhetően.
