A mezőhegyesi cég 80 százalékos részvénypakettjét 2,01 milliárd forintért adta el az ÁPV Rt., a névérték 1,86 milliárd forint volt. Az IKR Rt. és a dolgozók, illetve a menedzsment tulajdonában lévő kivásárló társaság 830 milliós tőkeemelést hajt végre, részben az Erste Bank által biztosított hitelből. A megvételre kínált részvénypakettbe beletartozik a Mezőhegyesi Állami Lótenyésztő Kft. tulajdona is, amelyet 358 millió forintért visszavásárol az ÁPV Rt., így az állami tulajdonban marad.
Az Enyingi Agrár Rt. 80 százalékos pakettjét az Enyingi Befektető Rt. vásárolta meg, melyből 49,96 százalék IKR Rt.-hez kerül, míg 50,04 százalék a dolgozók tulajdonát képezi. Az 1,35 milliárd vételár 290 százaléka a névértéknek. A 410 millió forintos tőkeemelés a CIB Bank segítségével valósul meg.
A három társaság közt eddig is meglévő együttműködést rendszerbe foglalják, ennek keretében az adott térségekre optimális vetőmagfajtákat, és ezekhez megfelelő technológiákat kísérleteznek ki és honosítnak meg, majd így optimális minőségi és terméseredmény elérésére képes csomagokat ajánlanak majd a gazdáknak. A szántóföldek termélésén felül a privatizált társaságok állattenyésztéssel, főleg szarvasmarhatartással, illetve lótenyésztéssel is foglalkoznak.
