BUX 140614.64 0,52 %
OTP 46130 0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kovács: a csatlakozás a felzárkózás útja

Az Európai Parlament mai döntése után a szombati népszavazás tétje az, hogy Magyarország felzárkózik a fejlett nemzetekhez vagy lemarad, a "nem" szavazatok túlsúlyban kerülése ugyanis ezt vetítené előre - mondta Kovács László külügyminiszter a kormány mai ülését követő sajtótájékoztatón.

2003. április 9. szerda, 17:40

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A külügyi tárca vezetője azt is elmondta: a kormány eddigi kommunikációja valóban a csatlakozás előnyeiről szólt, mostantól azonban az előnyök kihasználásának mikéntje kell hogy az informálás előterébe kerüljön.
Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki sikeresnek nevezte az eddigi kommunikációt, arról számolt be, hogy az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány a rendelkezésére álló pénzügyi keret jelentős részét felhasználta, pontos számot azonban nem közölt. Mint mondta, a tárcák a kommunkációval kapcsolatos tartalmi mérlegeiket a népszavazás után 2-3 héttel készítik majd el, és ezt követően tárják a nyilvánosság elé. Az EUKK a tavalyi félmilliárd után idén másfél milliárd forintból gazdálkodhatott, amit menet közben újabb félmilliárddal növeltek, így végül kétmilliárd forint jutott a szervezetnek. Baja Ferenc elmondta továbbá, hogy a szombati szavazás eredményeinek 90 százalékos feldolgozottsága aznap éjjel 23 órára várható.

A választás lebonyolítására összesen 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből kétmilliárdot a helyi választási szervek használhatnak fel, elsősorban a választásban segédkező személyek anyagi javadalmazására, valamint informatikai kiadásokra.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet