Amennyiben érvénybe lép, a törvény alapján az állam rászorultság alapján bizonyos mértékig átvállalja a jogi szolgáltatások költségeit. A kormány szándékai szerint a jogszabály tervezete még az idén a parlament elé kerül és jövő évben lép majd életbe. A segítséget külön költségvetési előirányzat terhére lehet majd igénybe venni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő egyelőre nem tudta megmondani, mekkora összeget vesz majd igánybe a rendelkezés, de várhatóan több százmillió forintot. Pontosabb összeget csak akkor lehet majd becsülni, amikor meghatározásra kerülnek a rászorultsági körök, valamint a rendszerben résztvevő jogászok bérezése. Mint a szóvivő elmondta, jelenleg a hivatalból kirendelt ügyvéd órabére 2 000 forint, amit a kormány meg kíván emelni, majd ennek a felét kapná meg a jogsegélyező rendszerben résztvevő ügyvéd.
