Április 4-én, pénteken 11 és 12 óra között vendégünk Lednitzky Péter, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. vezérigazgatója. Az alábbiakban az Önök kérdéseire adott válaszok olvashatók.
NAPI Online: Hogyan tudja segíteni az ITDH az ipari parkokat, létezik-e róluk nyilvános adatbázis?
L. P.: Az ITDH átfogó adatbázissal rendelkezik több, mint 150 hazai ipari parkról. Természetesen nem mindegyikről áll rendelkezésünkre részletes információ. Elindítottuk az ún. "barna mezős" lehetőségek feltérképezését is. Mindkét területen szorosan együttműködünk az önkormányzatokkal, kamarákkal. Az adatbázis egyenlőre nem nyilvános, de az e-content fejlesztése részeként az ehhez hozzájáruló ipari parkok hamarosan felkerülhetnek honlapunkra.
NAPI Online: Csökken-e és ha igen, milyen mértékben az új német befektetők száma Magyarországon?
L. P.: Németország, mint az egyik legnagyobb befektető hazánkban kétségtelenül komoly gazdasági gondokkal küzd. Ugyanakkor még nem érzékeljük a befektetői kedv és érdeklődés számottevő csökkenését. Ez vonatkozik úgy a nagybefektetésekre, mint a kis és közepesekre is. Jó példaként hozható fel a Bosch, amely immár negyedik befektetését hajtja végre. Az ITDH proaktív
tevékenységet folytat, célzottan keressük meg a potenciális befektetőket. Elsősorban a kis- és középbefektetői kör számára mutatjuk be a hazai betelepedési és beszállítóvá válási lehetőségeket.
NAPI Online: A németországi konjunktúra lassulása mennyiben érezteti hatását a magyarországi német befektetésekre?
L. P.: Természetesen érezteti hatását, a már Magyarországon megtelepedett német befektetések óvatosabbak és költségérzékenyebbek lettek, de ez nem csak a német gazdasági helyzettel, hanem a világgazdaság jelenlegi állapotával is
összefügg. Folyamatos kapcsolatban állunk a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, közösen elemezzük a helyzetet és keressük a kitörési pontokat.
NAPI Online: Milyen szerepet szán az ITDH a keleti piacoknak?
L. P.: A kereskedelemfejlesztés területén kiemelt prioritás a dél-kelet európai térség, az egykori FÁK-tagállamok, valamint a kínai piacok megdolgozása. Ez tükröződik a vonatkozó rendezvényeink számában, üzletember delegációk szervezésében, kiállításokon való magyar részvételben. Példaként említhetem, hogy német vállalatokkal is keressük az ún. harmadik piacokon való közös megjelenés lehetoségeit. Az elmúlt negyedévben számos kapcsolatfelvétel történt az arab országokkal, így Szaúd-Arábiával, Tunéziával. A keleti piacokon - tekintettel a várható magas szintű látogatásokra is - dinamikus fejlődést várok.
NAPI Online: Milyen módon igyekszik megismertetni a kis- és középvállalkozások körében magát az ITD Hungary?
L. P.: Követve meghirdetett stratégiánkat, amely szerint az ITDH támogat, kooperál és koordinál, szoros együttműködésre törekszünk a helyi kamarákkal, vállalkozói szövetségekkel és szervezetekkel. Közösen szervezünk programokat, tájékoztatókat, üzletember találkozókat. Átalakítjuk a kommunikációs stratégiánkat, melyben megkülönböztetett szerephez jut az e-content, az elektronikus hírlevelek. Helyi irodáinkon keresztül, melyből 13 is megtalálható az országban, széles körű napi kapcsolatban állunk a lokális gazdasági élet szereplőivel.
