Az összeg felét a Széchenyi Vállakozásfejlesztési Program keretében kívánják kiosztani, négymilliárd forintot pedig a Smart Hungary győztesei vihetnek el. Kétmilliárd forint jut a Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázóinak, míg egy-másfél milliárd forintot a helyi közúthálózatfejlesztésre pályázók vihetnek majd el.
A kormány egyébként több, az Európa-terv részét képező tervezetet is megtárgyalt. A miniszter elmondta, hogy 2003-2006 közötti időszakban megvalósuló útfejlesztések mértéke meghaladja majd az 1994 és 2000 között elkészült beruházások mértékét. A várható költségek 1 000 milliárd forintra rúgnak majd. Ezt az összeget részint költségvetési forrásból, részint úniós támogatásokból kívánják előteremteni, de számítanak a privatizációkból befolyt összegekre és az EIB kedvező hitelkonstrukciójú támogatásaira is.
