Ez az éves szinten 10 milliárdos alap szolgál arra, hogy az egyetemes szolgáltatást nyújtó cégek (vagyis az ún. "kismama" csomagot is kínálók) veszteségeit finanszírozzák. Pataki elmondta még, hogy a minisztériumban tanácsadók (KPMG) bevonásával megkezdődött a 2001-ben elfogadott hírközlési törvény teljes revíziójának elkészítése, amivel a szakemberek május közepére végeznek, majd a módosító javaslat ősszel kerülhet a parlament elé, és a tervek szerint 2004 január 1-én lép hatályba.
Ezzel egyebek között a vezetékes piaci verseny elősegítését és az internet penetráció növekedését szeretnék elérni, egyúttal közelítenék a törvényt az EU-joghoz.
