Idén január-májusban az ipari termelés gyakorlatilag megegyezett az egy évvel azelőttivel, az alapvetően a belföldi kereslettől függő építőipar termelése gyorsan emelkedett, és a mezőgazdasági termékekből értékesített mennyiség ugyancsak nőtt. A foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma az egy évvel korábbi szinten maradt. A fogyasztói kereslet, többek között a magas reálkereset-növekedés miatt, élénk ütemben emelkedett. A külső és a belső pénzügyi egyensúly romlása májusban sem állt meg - állapítják meg a statisztikusok.
A külső és belső pénzügyi egyensúly romlása májusban tovább folytatódott. A folyó fizetési mérleg hiánya január-májusban a tavalyinak 2,5-szeresére, azaz mintegy 1,4 milliárd euróra emelkedett. Az áruforgalom passzívumának egyre kisebb részét tudja ellentételezni a szolgáltatások exportjának és importjának bevételi többlete. Tavaly a folyó fizetési mérleg szerint az áruforgalom öthavi negatív egyenlege hasonló összegű volt, mint a szolgáltatásokból eredő aktívum, vagyis a reálgazdaság lényegében egyensúlyban volt. Az idén a szolgáltatások bevételi többlete az ötödét sem fedezi az áruforgalmi hiánynak. Az államháztartás hiánya folyó áron 3,6-szerese a tavalyi első félévinek. Így az idén június végéig felhalmozott hiány közel akkora, mint az éves előirányzat.
Legalább az infláció mérséklődése folytatódott. Az első félévi áremelkedés üteme valamennyi fogyasztási főcsoportban mérséklődött, a legjelentősebb ütemcsökkenés az élelmiszereknél volt, de jóval az átlag alatti mértékben drágult a háztartási energia is. A fogyasztói kereslet 8,1 százalékos növekedése az első negyedévben jelentősen meghaladta a GDP 2,9 százalékos bővülési ütemét. Ez a tendencia valószínűleg a következő hónapokban is folytatódott - véli a KSH.
A foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma az első öt hónapban nem változott lényegesen. A munkanélküliségi ráta is hasonló a tavaly ilyenkorihoz, a reálkereset azonban jelentősen emelkedett. A magas bérkiáramlás mellett továbbra is számottevően nőtt a lakosság által felvett hitelek összege. A megtakarítási tranzakciók egyenlege azt mutatja, hogy a háztartások nettó megtakarítása csökkent. E folyamatokkal függ össze a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése, továbbá a lakásépítés felfutása - állapítja meg a statisztikai hivatal.
