Hó/hó alapon 0,3 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak márciusban. Ezen belül a belföldi értékesítési árak 0,9 százalékkal magasabbak, az exportértékesítési árak 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a februárinál.
12 havi összehasonlításban az ipari árszínvonal 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, miközben az ipari termékeket a belföldi piacon 1,1 százalékkal nagyobb, az exportpiacokon forintban mérve 5,9 százalékkal kisebb árakon értékesítették.
Az árváltozások tendenciája nem változott az első negyedévben. A belföldi értékesítések áremelkedési ütemét elsősorban a kőolaj-feldolgozás termékeinek növekvő árszínvonala határozta meg, az exportárak csökkenése a forinterősödéssel volt összefüggésben.
A belföldi értékesítések alakulására gyakorlatilag a feldolgozóipar termelői árainak mozgásai hatottak. Az előző hónaphoz viszonyítva az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a kőolaj-feldolgozás (6,6 százalék) mellett a vegyi anyag és termékek (1,5), az építőanyagokat előállító nemfém ásványi termékek (1,6), valamint fafeldolgozási termékek (0,9), ezen belül is nagyobb mértékben az épületasztalos-ipari termékek (1,7) árai. Az árnövekedést a kőolaj, illetve az olajtermékek árának világpiaci mozgása és az építőipari kereslet bővülése váltotta ki.
Az exportértékesítéseknél a feldolgozóipari ágazatok árszintje mérsékelten csökkent (0,2). Legnagyobb az áresés az élelmiszer-ipari exportáraknál (-1,8), az áremelkedés pedig a kőolaj-feldolgozás termékeinek kiviteli árainál (7,0) a legmagasabb. Az ipari kivitel meghatározó részét képviselő gépipari ágazatok forintban kifejezett márciusi árai átlagosan 0,5 százalékkal maradtak el az egy hónappal korábban regisztrált áraktól.
Az ipari termelői árak alakulását rendeltetés szerinti csoportosításban áttekintve a februárhoz viszonyított márciusi áremelkedésben az energiatermelő ágazatok 2,2 százalékos belföldi és 7,0 százalékos exportár- növekedése volt a legmagasabb érték. A fogyasztási cikkek belföldi piacán az árszínvonal gyakorlatilag nem változott, az ármozgások -0,1 százalék és 0,2 százalék között voltak, összességében 0,1 százalékos változást mutattak. A beruházási javaknál 0,3 százalékos áremelkedést mértünk. Exportban ugyanakkor mindkét csoportban 0,5 százalékos az ármérséklődés.
