A Széchenyi tervre 2001-ben 230 milliárd forint állt rendelkezésre és ebből a 108 milliárd forintot ki is utalt a költségvetés, áll egy ma kiadott GM sajtóanyagban. mindez azért érdekes, mert eddig úgy lehetett tudni, hogy 2001-ben csak 5 milliárd forint volt a tényleges kifizetés, és 2002 márciusáig is csak 9 milliárd hagyta el a büdzsét. A tájékoztató szerint 4-bő 3 pályázat továbbra is nyerhet, és az eddigi győztesek szépen eloszlottak a megyék között.
