Imrédy elmondta: a napokban vezetőváltás történt az AMC élén az eddigi megbízott ügyvezető mandátumát nem hosszabbították meg. Szánthó Attilát a vezetői székben megbízás alapján Tóth Gedeon eddigi marketing igazgatóhelyettes követi.
A szóvivő a vezetőcserét nem hozta direkt összefüggésbe a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatával, amelyet - mint a minisztérium felügyelete alá tartozó egyik cégnél - az AMC-nél is folytatnak, de nem is zárta ki, hogy bizonyos összefüggés lehet a vizsgálat és a személycsere között.
Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a minisztériumban még nem kapták meg a KEHI jelentését, a szóvivő arról sincs tudomása, hogy a jelentés végleges formájában már elkészült volna.
