Szinte mindenkiben, aki már repült, felmerült a kérdés, hogy miért tapsolnak leszállás után (vagy éppen miért nem). Míg egyesek számára ez természetes módja a személyzet munkájának megköszönésére, addig mások szerint inkább felesleges reakció.

A Wizz Air 4500 utas és 150 légiutaskísérő bevonásával, a teljes hálózatát érintő nemzetközi kutatással tisztázta a kérdést, amelyben fontos kulturális különbségekre is rávilágított a tapsoló és nem tapsoló utasok motivációit illetően.

A válaszok alapján kiderült, hogy leginkább a közép-kelet-európai régióból induló nyaralójáratokon jellemző a taps.

  • A magyar, a bolgár és a román piacon is az átlag, vagyis 45-48 százalék körül alakult a tapsolók aránya,
  • míg a brit, svájci és a szerb utasoknál alig éri el a 30 százalékot.

Ennek háttérben az állhat, hogy

a kontinens keleti feléről induló járatokon több a ritkán, vagy először repülő utas, akik körében a tapsolás a kutatás szerint sokkal gyakoribb.

  • Akik évente legfeljebb egyszer repülnek, azok 70 százaléka tapsol,
  • az évente többször utazok körében már 59 százalékra esik a hajlandóság,
  • akik pedig több mint tízszer repülnek, azoknak alig 40 százaléka tapsol a leszállást követően.

Saját bevallásuk szerint többnyire azért tapsolnak, mert megkönnyebbültek, hogy rendben megérkeztek, biztonságosan landoltak, és szeretnék kifejezni elégedettségüket, elismerésüket a személyzet felé.

Az is régiófüggőnek bizonyult, hogy pontosan miért tapsolnak az utasok.

  • Kelet-Közép-Európában a legtöbben, válaszadók 38 százaléka a biztonságos landolást jelölte meg okként,
  • Nyugat-Európában viszont ezt a motivációt csak a kutatásban résztvevők 31 százaléka választotta. A nyugat-európai utasok közül sokan inkább a személyzet munkájának elismeréseként csapják össze a tenyerüket (28 százalék) – ezt az indokot Kelet-Közép-Európában kevesebben, 23 százalék nevezték meg.
  • A harmadik leggyakoribb ok a konformizmus, többen csak azért tapsolnak, mert sokan mások is ezt teszik – országoktól és térségektől függetlenül minden ötödik válaszadó nyilatkozott így.

Korosztályi sajátosság is van:

  • A megkérdezettek kicsivel több mint a fele, mintegy 55 százaléka köszöni meg a pilóta, illetve a személyzet munkáját tapsolással, és közülük is a legfiatalabb korosztályba tartozók, a 18-24 évesek a legaktívabbak: körükben a válaszadók 64 százaléka válaszolt úgy, hogy szokott tapsolni landolás után.
  • Őket a 45-64 évesek (57 százalék), valamint a 35-44 évesek (54 százalék) követik a listán, vagyis nem állítható egyértelműen, hogy az életkor változása közvetlenül befolyásolná a tapsolási szokásokat.

A légiutas-kísérők szerint is leginkább a konformitás áll a háttérben, illetve úgy tapasztalták, hogy rendkívüli események után gyakoribb a tapsolás. Ugyanakkor a tapasztalataik szerint a jelenség – vélhetően a repülés, mint utazási mód elterjedésével - visszaszorulóban van: közel kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy egyre kevésbé jellemző ez a tetszésnyilvánítási forma az utasok körében. Többségük úgy tapasztalja, hogy sokan, de az utasok kevesebb, mint fele tapsol inkább. A fedélzeten dolgozók az utasokkal szemben úgy tapasztalták, hogy elsősorban a román, albán és olasz nemzetiségűek körében népszerű ez a szokás.

A Mélylevegő Projekt pszichológus csoport a jelenséggel kapcsolatban rámutatott: A taps a landolás után sokaknál egyfajta kollektív megkönnyebbülés, ami egyszerre fejezi ki a hála érzését és a kontroll visszanyerését egy olyan helyzet után, ahol más kezében volt az irányítás. A pszichénk imádja az apró rituálékat, főleg, ha azok biztonságérzetet és közösségi élményt is adnak – márpedig néha egy taps pont ilyen kis mikroünnep.

Dominót indíthat el, ha becsődöl az egyik legnagyobb fapados légitársaság

Bár a pandémia kitöréséig nagyon bejött a világ utazói számára a fapados légitársaságok modellje, de ekkor fordult a kocka. Azóta az utasok inkább a kényelmes lehetőséget választják. Ha viszont egy fapados légitársaság bedől, magával ránthatja a többit is.