Nyugati cégek százai hagyták el Oroszországot azóta, hogy Moszkva 2022 februárjában több tízezer katonát küldött Ukrajnába. A vállalatok különböző megközelítést alkalmaztak, egyesek eladták az orosz üzleteket, mások átadták a kulcsokat a meglévő vezetőknek, vagy egyes esetekben teljesen lemondtak az eszközeikről – írja a Reuters.
Néhány vállalat, köztük a Renault, a McDonald’s, és a Henkel visszavásárlási opcióról állapodtak meg az ország elhagyásakor, bár az ügy részleteit nagyrészt titokban tartották.
Putyin egy moszkvai üzleti fórumon elmondta, arra kérte a kormányt, hogy tartsa szemmel azokat a nyugati vállalatokat, amelyeknek visszavásárlási igényeik lehetnek, illetve minden hasonló esetet alaposan vizsgáljanak ki.
Putyin elmondta, hogy tiszteletben tartja azokat a vállalkozásokat, amelyek továbbra is együttműködtek Oroszországgal, de másként vélekedik azokról, amelyek kilépéskor „dacosan becsapták az ajtót maguk mögött”.
Azoknak a vállalatoknak, amelyek belpolitikai nyomás hatására távoztak, és jelképes áron adták el eszközeiket, nem szabadna megengedni, hogy ugyanezért a kis összegért visszavásárolják őket
– mondta Putyin.
Arra is figyelmeztette az orosz vállalkozásokat, hogy az orosz magánszemélyekkel és vállalkozásokkal szembeni nyugati szankciók – a pénzügyminisztérium összesítése szerint összesen 28 595 - nem ideiglenesek, és még ha enyhítenének is rajtuk, akkor is további akadályokat gördítenének az üzletkötés elé.
Az orosz elnök elmondta, nem szabad a kereskedelem, a fizetések és a tőkeáramlás teljes szabadságában reménykedni. A befektetők és a vállalkozók jogainak védelmét szolgáló nyugati mechanizmusokra sem szabad számítani.
Szerinte a versenytársaik mindig gyengíteni és korlátozni akarják majd őket. Amennyiben az egyik fél tenne egy gesztust, és felajánlaná, hogy felold vagy enyhít egy szankciót, azonnal találnának egy másik módszert arra, hogy gondot okozzanak – tette hozzá az orosz elnök.
Ettől a telefonhívástól reszket egész Európa
Donald Trump amerikai elnök a tervek szerint ma hívja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az ukrajnai háború lezárásáról egyeztessenek.Bővebben>>>
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió
