Donald Trump amerikai elnök saját közösségi oldalán jelentette be, hogy beszél Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán. Szerinte a végső megállapodásnak már sok eleme lezárult, de vannak még megvitatásra váró ügyek.
Minden héten 2500 katona hal meg mindkét oldalon, ennek véget kell vetni, MOST. Nagyon várom már a beszélgetést Putyin elnökkel
- írta ki Truth Socialre az amerikai elnök.
Kapcsolódó
Az első bejelentések vélhetően magyar idő szerint ma délután, este várhatók. A beszélgetés fő témája a Kijev és Washington által felajánlott, 30 napos tűzszünet lesz - írja a Portfolio.
A Bild című német lap azt írja, hogy
a két elnök között készülő megállapodás kapcsán többféle félelem is elterjedt.
Amerikai részről a motiváció a minél hamarabbi kiegyezés Moszkvával, akár Ukrajna és az európai országok kárára, annak érdekében, hogy Washington a fontosabbnak tekintett ügyekkel, a Csendes-Óceán térségével és Kínával foglalkozhasson.
Ezért nagy az aggodalom az Oroszországgal szomszédos országokban, Finnországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban is. A félelmek szerint Trump és Putyin megállapodása néhány éven belül az amerikai csapatok kivonását és az orosz hadsereg támadását jelentheti.
Párizs és London is a lehető legrosszabb Trump-Putyin paktumra készül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás