Az Intervízió zenei fesztivál lehetővé teszi a sztárok felemelkedését, illetve felváltja a minden normális ember számára idegen álértékeket képviselő versenyeket – mondta Lilija Gumerova, a Föderációs Tanács Tudományos, Oktatási és Kulturális Bizottságának vezetője a TASZSZ-nak.
A szenátor hozzátette, sok nemzetközi zenei, kreatív és sporthelyszín „a politikai piszkos leszámolások színterévé vált az elmúlt időszakban”.
Gumerova kiemelte, biztos benne, hogy a nemzetközi verseny megteremti a valódi zene népszerűségét, illetve az országok közötti humanitárius együttműködések szorosságát. Állítása szerint egy ilyen jellegű megmozdulás egyre több országot fog vonzani, hiszen mögöttük valódi kreativitás áll, nem pedig álértékek.
Ezek minden normális ember számára idegenek, bár ma sajnos egyre többen népszerűsítik, ha egy szakállas nő kapja az első helyezettnek járó díjat. Ugyan ilyen eset, amikor a versenyzőről nem lehet eldönteni, hogy férfi vagy nő, illetve amikor a szavazást meghamisítják, és a művészeknek nem engedik, hogy megmutassák tehetségüket. Az élet bizonyítja, hogy ezek a kísérletek kudarcra vannak ítélve – mondta az orosz szenátor.
Gumerova nagyon szükségesnek és régóta vártnak nevezte az elnök által aláírt rendeletet az Intervízió megrendezéséről. Szerinte az Intervízió lehetőséget fog adni nemzetközi kulturális és humanitárius együttműködések fokozására.
A Kulturális Bizottság vezetőjének meggyőződése, hogy a hiteles kultúrára ma már kialakult a társadalom igénye, egyre több ország fog csatlakozni ehhez a zenei projekthez. Meggyőződése, hogy ez egy nagyon keresett platform, tekintve, hogy már 20 ország jelezte az érdeklődését.
A szenátor szerint több fellépő érkezik majd európai, köztük barátságtalan országokból, mert a zene, a kreativitás tágabb minden határnál, és magasabb mint a politika.
Meglátásom szerint a valódi zenészek, akiket érdekelnek a művészet népszerűsítését célzó projektek, érdekeltek lesznek a versenyben
– mondta Gumerova.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn írta alá az "Intervision-2025" nemzetközi zenei verseny moszkvai és moszkvai régióbeli lebonyolításáról szóló rendeletet. A szervezőbizottság elnökévé Dmitrij Csernyicsenko miniszterelnök-helyettest nevezte ki. Emellett a felelős szervek egy felügyelőbizottságot is létrehoznak, amelynek egyebek mellett az lesz a feladata, hogy jóváhagyja a verseny eredményeit.
Megvan a 2025-ös Eurovízió házigazdája
Svájc harmadik legnagyobb városát választották a zenei dalfesztivál helyszínéül.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban