2025. szeptember 20-án Moszkvában rendezték meg az Intervízió nevű zenei versenyt, amely idén megújult formában hívta össze a világ tehetséges énekeseit egy nagyszabású műsor keretében. A eseményen a vietnámi előadó, Duc Phuc aratott győzelmet, magával ragadva a közönséget produkciójával, valamint hazavihette a fődíjat, a kristálykupát és a 30 millió rubeles (mintegy 127 millió forintos) pénzjutalmat is.
Az eredeti tervek szerint összesen 23 ország delegált volna fellépőt, csakhogy a döntősorán rendkívüli fejlemények bontakoztak ki. Az Egyesült Államokat képviselő, ausztrál állampolgársággal is rendelkező énekesnő, VASSY visszalépett, amelyet hivatalosan „a szervezőktől és az amerikai delegációtól független, példátlan ausztrál kormányzati politikai nyomás” indokolt.
Ez a váratlan fordulat rávilágított arra, hogy a fesztivál még napjainkban sem teljesen mentes a világpolitikától, pedig a célja éppen a határokon átívelő művészeti közösség létrehozása.
A házigazda Oroszországot idén a népszerű előadó, dalszerző és a műfajban elismert művész, Jaroszlav Dronov - művésznevén Shaman - képviselte. Shaman Maxim Fadejev „Prjamo po szercu” ("Egyenesen a szívből") című lírai dalával lépett színpadra.
Az Intervízió, melyet az 1960-as években a szocialista blokk országai indítottak az Eurovízió konzervatívabb alternatívájaként, évtizedek után tért vissza a nemzetközi zenei életbe. Oroszország nagy hangsúlyt helyezett a kulturális sokszínűségre és az egységre. Vlagyimir Putyin elnök nyilatkozata szerint „a kultúrának és a zenének nincsenek határai”, és biztos abban, hogy az Intervízió a világ egyik legismertebb és legkedveltebb versenye lesz a jövőben - írja a Gazeta orosz hírportál.
Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter azt is hozzátette: "Itt nem lesznek perverziók vagy az emberi természet kigúnyolása", utalva az Eurovízió liberális és queer-barát álláspontjára - fogalmaz az Index.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól