A FIFA tanácsa szerdán jelentette be, hogy Spanyolország, Portugália és Marokkó láthatja vendégül a 2030-as vb-t, de az első három mérkőzésnek – centenáriumi ünnepséggel egybekötve – Uruguay, Argentína és Paraguay ad otthont, mivel az első világbajnokságot 1930-ban Uruguayban rendezték.
A nemzetközi szövetség közölte: annak a hat csapatnak, amely Dél-Amerikában játssza majd első találkozóját, majd utána Spanyolországba, Portugáliába vagy Marokkóba kell utaznia, 11-12 napot biztosítanak az utazásra és a regenerálódásra a második csoportmeccs előtt.
Már a döntő időpontja is megvan: július 21-e. A FIFA szerint a dél-amerikai mérkőzéseket június 8-án és 9-én rendezik majd, azaz néhány nappal a hivatalos nyitó összecsapások előtt, amelyekre június 13-án és 14-én kerül sor. Uruguay, Argentína és Paraguay, valamint három ellenfelük az első meccsüket követően június 21-én és 22-én lépnek legközelebb pályára.
A tervezetet ugyanakkor még jóvá kell hagynia a FIFA kongresszusának.
A 2026-os – már nem 32, hanem 48 csapatos világbajnokságnak – Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó a házigazdája. Az azt követő világbajnokságon ugyancsak 48 válogatott vesz majd részt.
Máris áll a bál a 2030-as foci-vb körül
Csak 7 év múlva lesz a torna, de már most felvetődtek jogos esélyegyenlőségi kérdések.Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér