Az Utolsó Nemzedék videofelvételt is készített két lengyel női tagjának tettéről, és feltették azt az X-re. „Így ünneplem a Nők napját” – olvasható a videót kísérő bejegyzésben.
A fényvisszaverő mellényt viselő aktivisták a felvételen klímavédelmi és feminista jelszavakat kiabálnak Varsóban. „Továbbra is megsértik a jogainkat, amelyekért keményen küzdöttünk” – jelentette ki a felvételen az egyik nő, majd hozzátette, hogy a helyzet csak súlyosbodni fog.
A klímakatasztrófa háborúkat jelent, a háborúk pedig fizikai és nemi erőszakot. Az utolsó nemzedék vagyunk, és harcolunk magunkért
– idézi az aktivistát az MTI.
A két aktivistát őrizetbe vették
Előzőleg, vasárnap az Utolsó Nemzedék két másik női aktivistája a varsói Nemzeti Filharmónia hangversenyét zavarta meg. Az emelvényre ugrottak, kibontottak egy transzparenst, és klímavédelmi jelszavakat kiabáltak. A transzparenst maga a karmester, a neves lengyel Antoni Wit tépte ki a kezükből úgy, hogy közben a zenekar játszotta tovább Wolfgang Amadeus Mozart Koronázási miséjét. A biztonsági őrök berohantak, és kikísérték az aktivistákat a teremből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Lecövekelt a forint
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja