Az orosz haditengerészet egyik új hajóját sikerült megsemmisítenie Ukrajnának rakétatámadással az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten – írja Mikola Olescsukra, az ukrán légierő parancsnokára hivatkozva az MTI.
Olescsuk vasárnap a Telegramon közölte, hogy a Zaliv hajógyárat támadták Kercsben, a félsziget keleti oldalán. A támadás tényéről az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva az orosz sajtó is beszámolt. A Zaliv Kelet-Európa egyik legnagyobb hajógyára, amelyet a nyugati országok az ukrajnai háborúban betöltött szerepe miatt büntetőintézkedésekkel sújtottak.
Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint 15 rakétával támadták a gyárat, melyek közül 13-at megsemmisített a légvédelem. A hírügynökségi jelentés szerint a haditengerészet új hajója csak megrongálódott.
Olescsuk szerint viszont „megskalpolták” az orosz haditengerészetet, amivel arra utalt, hogy Franciaország SCALP manőverező robotrepülőgépekkel látta el Ukrajnát. A célba vett hajó szerinte a közeli jövőben a Fekete-tengeren állt volna szolgálatba, hogy rakétákat indítson ukrán területek felé.
A Krím félszigetet Oroszország 2014-ben csatolta el Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség azóta sem ismer el. Ukrajna deklarált célja a félsziget visszafoglalása.
Oroszország kilőtt egy ballisztikus rakétát
Ballisztikus rakéta kilövését tesztelte Oroszország egy tengeralattjáróról. Az interkontinentális rakéta több ezer kilométerre lévő célpontot talált el sikeresen.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég